„Öröm látni azt, hogy végre jó irányba halad az ország” – Pápai Joci őszintén vallott

Háború dúl a szomszédban, most még fontosabb kifejezni a nemzethez való tartozásunkat – véli Pápai Joci.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.24.
interjú

A népszerű énekessel beszélgetett a Mandiner a háborúról, a siker titkáról, a magyar–roma együttélésről és arról, hogy ma már igenis számít a teljesítmény.

Kijevben tartották az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amikor 2017-ben kijutott az Origo című dalával. Mit érez most, látva az orosz–ukrán háborút?

Hihetetlen volt akkor a város, elképesztő szeretettel és kiemelt figyelemmel fogadtak, a nagykövetségen külön ebédet szerveztek nekünk, a fellépés pedig megkoronázta mindezt. A szívem egy része Kijevben maradt, az egész életem ott változott meg, ennek köszönhetem a karrierem beindulását. Megrázó szembesülni azzal, hogy ugyanazokon az utcákon és tereken mentünk boldogan, amiket most a tévében jószerivel romos állapotban láthatunk. Már akkor mutatták nekünk a Majdan téri felkelés helyszíneit,

hihetetlen és mélységesen elkeserítő, hogy ismét harcok dúlnak Ukrajnában.

Letaglózott ez a helyzet – életem egyik legnagyobb élménye kötődik a városhoz, most mégis nagy szomorúsággal tölti el a szívemet. A háború borzasztó, engem is megvisel. De nem adhatom át magam az elkeseredésnek, hiszen a családom számít rám.

Több alkalommal is vallott a hitéről. Hívő emberként milyen kapaszkodót lát ebben a helyzetben?

Ilyenkor még inkább megbizonyosodhatunk arról, hogy csak az Istenben bízhatunk. A világ egyre inkább sodródik a konfliktusok felé, mindennél nagyobb szükség van most a hitre, az abból fakadó szeretetre és a békére. Csak ez tud megtartani bennünket. Persze nem dughatjuk homokba sem a fejünket, muszáj stabilnak maradnunk, a maguk valóságában látni és követni az eseményeket. A legfontosabb ugyanakkor talán az, hogy tudjunk segíteni, emberségesnek lenni a bajban. Most még fontosabb kifejezni a nemzethez való tartozásunkat. Persze közben mindannyian azt reméljük, hogy minél hamarabb befejeződik ez a háború. Én erősen békepárti vagyok. Lehetőség szerint ki kell maradnunk ebből, de ha muszáj lenne, én a háborúba is gitárral mennék.

Mit gondol, a kereszténység által is képviselt értékek mennyire fontosak ma a társadalomban?

Felgyorsult a világ, egyre kevésbé van időnk egymásra, az emberi kapcsolatok megélésére, ahogy az Istennel való párbeszédre sem jut elég energia. Ez óriási probléma, és sajnos a hívőkre is egyre inkább igaz. Ismét utat kell találnunk a másik ember felé, nem szabad átlépnünk olyan dolgokon, amik egyébként meghatározhatják, akár megváltoztathatják az életünket.

A pályája miatt alighanem használnia kell a modern technikai eszközöket, a közösségi médiát. Mennyire idegen ez a típusú pörgés?

Nehéz kezelni, igazából még tanulom ezt a világot. Sajnos időnként én is átléptem dolgokon a karrieremmel járó kemény munka miatt, nem töltöttem elég időt a gyermekeimmel, ám egy ideje igyekszem tudatosan változtatni ezen. Például minden ötödik héten egyáltalán nem vállalok fellépést, s a családommal vagyok. Az együtt töltött idő pótolhatatlan. Igyekszem megtalálni a középutat és a helyes arányokat. Ettől függetlenül óriási ajándéknak tartom a sikert, amiért rengeteget dolgoztam, éveket vártam rá, de ennek oltárán nem szabad feláldoznom a magánéletemet. És ezt másnak sem javasolnám.

Hogy hogyan vélekedik Pápai Joci a családról és mit tart a missziójának IDE kattintva elolvashatod a Mandiner teljes interjújában.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás