
Összekulcsolt kézzel jelentette be Singh Viki: „Végre, sok-sok év után megtaláltam...”
Az énekesnőt talán még soha nem láttuk ennyire boldognak és izgatottnak!
Az énekesnő tavaly nyáron jelentette be az örömhírt, hogy anyai örömök elé néz, ráadásul hármas ikreket vár. Kedd reggel életet adott ikerbabáinak, akikkel vélhetően akár már a hétvégén hazamehet.
Ikerterhességek esetében különös figyelmet fordítanak az orvosok a kismamára és a születendő babákra. Gyakori orvosi vizsgálatok során bizonyosodtak meg a kicsik fejlődéséről és az édesanya állapotáról – írja a Bors.
Mivel minden ikerterhesség automatikusan veszélyeztetett terhességnek minősül, ezért Rúzsa Magdi esetében a gyerekek születése gondos tervezést igényelt. Az énekesnő a várandóssága első szakaszában tudta, hogy az orvosai császármetszéssel segítik majd világra a babákat, ahogyan azt is, hogy ebben az esetben a terhesség időtartama lerövidül. Az ikerterhességek 30 százalékánál koraszülésre kell számítani, három baba esetében pedig borítékolható, hogy a picik a 37. hét előtt jönnek világra. Emiatt az énekesnő hetekkel ezelőtt befeküdt a kórházba, s már az új évet is ott köszöntötte.
Néhány hónappal ezelőtt elárulta: egy kislányt és két kisfiút hord a szíve alatt, akiknek a férjével közösen gyönyörű nevet választottak. Lujza, Keve és Zalán kedd reggel látták meg a napvilágot, a hírt a boldog édesanya egy fotó kíséretében osztotta meg a rajongóival. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor hagyhatják el a kórházat, hiszen az ő esetükben ezt több tényező is befolyásolja – számol be a Bors.
A császármetszéssel szülő édesanyákat általában hosszabb ideig tartják megfigyelés alatt az orvosok. A járványhelyzet miatt sem javasolt a hosszas kórházi tartózkodás, de van néhány feltétel, aminek teljesülnie kell. Többek között a babák egészségi állapota, súlya is meghatározza, hogy mikor mehetnek haza: a csecsemőknek el kell érniük a 2500 gramm súlyt. Emellett kritérium, hogy az édesanya varratai is a megfelelő ütemben gyógyuljanak, valamint, hogy minden fortélyt megtanuljon, ami a picik otthoni ellátásához szükséges.
A Bors utánajárt annak, hogy az általános kórházi protokoll szerint a császármetszéssel szülőket akár már két nap után is hazaengedhetik, így az énekesnőt és a babákat akár már hétvégén is az otthonukba bocsáthatják. Hamarosan végre együtt lehet a család, hiszen az apuka csak szigorú szabályozás mellett mehet be a kórházba.
Az énekesnőt talán még soha nem láttuk ennyire boldognak és izgatottnak!
Szorongással küzd.
Polgár Árpád felesége őszintén mesélt a kapcsolatukról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre