
"Ez a generáció nem vár engedélyre" – Harry herceg új korszakról nyilatkozott
A herceg először jelent meg nyilvánosan az interjú óta.
Gyermekek gyógyulásáért adakozott Várkonyi Andrea és férje, Mészáros Lőrinc - szúrta ki a Blikk.
A Blikk úgy tudja, hogy a házaspár magánszemélyként adakozott, s körülbelül kétmillió forint adtak az Életmentő A Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítványnak, amely életmentő műszereket vásárolt a Szent László Kórház és a Tűzoltó utcai Gyermekklinika számára.
„Nagyon szépen köszönjük a segítséget Dr. Várkonyi Andreának és Mészáros Lőrinc Úrnak, hogy életmentő műszerek megvásárlásában segítették munkánkat. Beteg gyermekek gyógyulásában segíteni: Isten egyik legnagyobb ajándéka” - írta közösségi oldalán az alapítvány.
A Blikk megkereste Várkonyi Andreát is, aki szűkszavúan nyilatkozott a lapnak.
„Rengeteg olyan levelet kapok, amelyben segítséget kérnek. Mivel a férjemmel rendszeresen szoktunk segíteni, így most is természetes volt, hogy a gyermekek és az egészségügy javára ajánljuk fel azt az összeget, amelyre szükségük volt” - mondta Várkonyi.
A herceg először jelent meg nyilvánosan az interjú óta.
Az üzletasszony már a harmadik trimeszterben jár.
Részt vett egy nem annyira kellemes kiruccanáson.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre