Őt választották a világ legszebb nőjévé! Mutatjuk a macskák nyelvén is beszélő hölgyet – Videó!





Még csak 21 éves, ám már Miss Universe címmel büszkélkedhet az indiai lány, aki idén megnyerte a világ legnívósabb szépségversenyét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.13.
Miss Universe

Idén Izraelben került megrendezésre a szépségversenyek csúcsa, a Miss Universe. Végül az első három lány sorrendje így alakult: az indiai Harnaaz Sandhu nyert, második helyezett a Miss Paraguay Nadia Ferreirát választották, őt követte Miss Dél-Afrika Lalela Mswane-t.

A 21 éves fiatal nő Harnaaz Sandhu lett a szépségkirálynő Fotó: AFP

A megmérettetés során bikinis, és estélyi ruhás válogató is volt, valamint interjúk is készültek a lányokkal. A győztes nő felhívta a figyelmet beszédében a nők szerepvállalásának fontosságára és egyenlőségükért való küzdelemre. Megtudhattuk azt is, hogy szabadidejében szeret jógázni, táncolni és főzni. Ráadásul még sakkozni is szokott.

Fotó: AFP

Az este során több emlékezetes momentum is történt, például négy évtized után először marokkói lány is a delegáltak között volt, illetve elsőként szerepelt lány az Egyesül Arab Emirátusokból – írja a People magazin.

Fotó: AFP

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a győztes hölgy a műsorvezetők nyomására megmutatta különleges képességét, ami nem más, mint hogy tud nyávogni a macskák hangján.

Ha kíváncsiak vagytok a verseny utolsó pillanataira, amikor kiderült, hogy ki nyerte a versenyt, és hogyan reagált Miss India, itt tudjátok megtekinteni:





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás