RETRO RÁDIÓ

Cicciolina bevállalná, ezt üzente a műsorkészítőknek a volt pornósztár





A volt pornósztár nem érti a jelenlegi helyzetet, pedig már nagyon szívesen hazatérne Magyarországra.



Megosztás
Szerző:
2021.09.15. 19:30
csalódottság

Cicciolina már tűkön ül, hogy hazajöhessen Olaszországból, de se ajánlatot nem kap, se az olasz lakásait nem tudja eladni. Az egykori pornósztár már nagyon szeretne megszabadulni a római lakásaitól, hiszen hiányzik neki Magyarország és a magyar ételek. Sajnos azonban ez az álma még az európai ingatlanpiac nehézségei miatt várat magára.

„A legnagyobb bánatomra még mindig nem adtam el a két lakást. Az egyik átszámítva 170 millió, a másik 100 millió forintot ér” – árulta el Staller Ilona a Borsnak.

„Annyira gyengélkedik most az ingatlanpiac itt Rómában és egész Olaszországban, hogy csak a töredékéért tudnám értékesíteni. Ajándékba pedig nem adom!” – tette hozzá. Majd elárulta, hogy azért is lenne neki fontos a pénz, mert ezt a következő lakásába szeretné majd befektetni.

„A pénzre viszont szükségem lesz, hiszen Budapesten is lakást kell vennem az árából. Szóval ez egy nagy csapda. Gyakorlatilag itt rekedtem Olaszországban” – mondta Cicciolina, aki egyébként egy megoldást is kitalált, amivel ideiglenesen megoldódna a hazajutási problémája.

Féllábbal már itthon lehetne

„Akikkel a dzsungeles műsorban együtt szerepeltem, azok közül most mindenkinek van új felkérése, például Kabát Peti is több műsorban szerepel. Engem pedig nem hívnak a producerek, mintha nem is léteznék. Én ezt nem értem” – jegyezte meg picit sértve, hogy ő nem kapott ilyen lehetőséget. A volt modell persze hangsúlyozza, hogy ő készen áll egy új kihívásra.

„Ezúton üzenem a műsorkészítőknek, hogy itt vagyok, jó kondiban vagyok. Koplalok eleget, csak salátát eszem. Volt is egyébként ötletem, egy talk show-t csinálnék szívem szerint, egy asztalnál egy pohár pezsgő mellett beszélgetnék híres emberekkel, szexről vagy bármiről. Ha hívnak, már indulok is.”

 





Ezeket olvastad már?
„De vadító vagy, Szandi!” – Rafinált bikini feszül az énekesnő testén

„De vadító vagy, Szandi!” – Rafinált bikini feszül az énekesnő testén

Tóth Andi nagyon bepöccent: durván kiosztotta az egyik rajongóját

Tóth Andi nagyon bepöccent: durván kiosztotta az egyik rajongóját

Ikertornyok: Marics Peti barátnője megszólalásig hasonlít a Kylie Jennerre

Ikertornyok: Marics Peti barátnője megszólalásig hasonlít a Kylie Jennerre

Mint egy álom: Curtis videón mutatta meg otthonát

Mint egy álom: Curtis videón mutatta meg otthonát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás