RETRO RÁDIÓ

„Igen, nincs érettségi bizonyítványom” – Tóth Gabi kendőzetlen őszinteséggel vallott az életéről





Az énekesnő úgy gondolja, hogy sok embernek vált céltáblájává az évek alatt, ez azonban állítása szerint, megerősítette őt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.08.20.
őszinte vélemény

Tóth Gabi 2005-ben a Megasztárban tett szert országos ismertségre, azóta is rengeteg műsorban és tehetségkutatóban szerepelt, mint zsűritag. Nemrég pedig megszületett első kislánya is. Úgy érezte, az Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnökeként kötelessége jó példát mutatni az embereknek.

„Én mindent el fogok követni. Igen, vannak tetoválásaim, de ettől nem vagyok rossz ember. És igen, nincs érettségi bizonyítványom, de remélem, hogy a Jóisten látja, hogy a szívem tiszta, és igyekszem úgy élni az életem, hogy az példa lehessen azoknak az embereknek, akik szintén keresik az útjukat” – árulta el az énekesnő Család.hu blogoldalon. Bevallotta azt is, éveken keresztül nem volt igazán önmaga a karrierje során.

A tetovált, extravagáns Tóth Gabi, ahogy már jól érzi magát (Fotó: Bors/Knap Zoltán)

„Mindenki formált rajtam kicsit, megpróbált a saját ízlésére faragni, ami ideig-óráig ment csak, mert abban a pillanatban, hogy például póthajat aggattak rám és habos-babos ruhákban fotóztak, bármennyire is mosolyogtam a képeken, az a Barbie baba nem én voltam, és ez rögtön lejött persze a közönségnek is” – írta bejegyzésében a fiatal anyuka.

Az énekesnő amióta elhagyta a szülővárosát, Budapesten próbál boldogulni. Most már úgy érzi, sikerült elérnie azokat a dolgokat az életében, amikre korábban vágyott.

„Egy percre sem bántam meg a döntésemet, mert hihetetlen személyiségfejlődésen mentem keresztül, és minden éppen úgy történt, ahogy történnie kellett ahhoz, hogy elérjem, amit elértem az elmúlt évek alatt. A csodálatos családom, a karrierem, minden pont úgy tökéletes, ahogy van, és mostanra a helyemen vagyok” – vallotta be a Tóth Gabi.

Tóth Gabi és Krausz Gábor (Fotó: Instagram)

Kifejtette, rengeteg fájdalom és átsírt éjszakák formálták a személyiségét. Azonban túl tudott lépni azon, hogy megfeleljen másoknak.

Bármennyire is próbáltam elérni, hogy szeressenek, egy idő után be kellett látnom, hogy sosem leszek elég okos, kedves, szép, tehetséges mindenki elvárásainak.

 





Ezeket olvastad már?
Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Tombol a szerelem: Balogh Edina és Szabó Simon forró csókkal koronázták meg a naplementét – Fotó

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás