
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolJúnius végén lejár az igazgatói mandátuma, és elbúcsúzik a 78 éves színész.
Balázs Péter Kossuth-díjas színész, tizennégy év igazgatói pozíció után elköszön a szolnoki Szigligeti Színháztól. A legfontosabb ereklyéket, emlékeket őrző tárgyakat és az igazgatói székét is elvitte már otthonába. Igazgatói megbízatása június 30-ig tart, addig biztosan szeretett tollával – amit szintén elhozott emlékbe – írja alá a színház dokumentációit. Júliustól viszont már más fog felelni a színház koordinálásáért.
„Nem akartam 88 éves koromig dolgozni, elég volt. Én elvégeztem azt a munkát, amit magam elé tűztem, és mindent, amit tudtam vagy amit gondolom, hogy tudtam, megpróbáltam átadni a többieknek. Ketten vagyunk a feleségemmel, mindketten előrehaladott korúak vagyunk, és úgy érzem, most már szükségünk van egymásra” – mondta a színész a TV2-nek.
Balázs Péter elárulta, hogy szeretne több időt tölteni a családjával, de a színháztól továbbra sem fog elszakadni.Rendezni továbbra is szeretne, és színészként is láthatjuk majd még a színpadon.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.