
Varga Miklós őszintén vallott gyerekeiről: „Én még kicsit korainak éreztem az elköltözést”
A legendás énekes gyermekei már külön utakon járnak.
A színészt lelkileg megviselte az elmúlt időszak: úgy véli, néhány ember fejben máris egy ligába tette olyan keményfiúkkal, akikkel még véletlenül sem vállalna közösséget.
„Ártatlan vagyok, nem voltam és nem is leszek soha drogkereskedő” – kezdte Árpa Attila. – „Az, hogy idáig fajultak a dolgok, nyilván lelkileg megvisel. Bűncselekménnyel vádolnak úgy, hogy még ítélet sem született. Néhány ember fejében olyan ligába kerültem, ahova sosem kívántam tartozni. Nem elbagatellizálva a témát, azért feltettem magamnak a kérdést, hogy ebben az országban mi lesz azzal, akit drogozáson kapnak? Stohl András leülte a börtönbüntetését, és ma továbbra is az egyik legtöbbet foglalkoztatott színész. Szabó Győző könyvet írt a drogfüggőségéről, „büntetése” pedig az, hogy Herendi Gábor filmet rendez az életéről. Curtis pedig telt házas koncerteket ad.”
A legendás énekes gyermekei már külön utakon járnak.
Nem lehet elmenni a Gáspár Evelin fotója mellett!
Sarolta hercegnőből jó uralkodó válhatna!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre