RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ilyen temetése lesz Kis Grófo édesapjának





Már építik Nagy Grófo kriptáját, ahova az elhunyt zenészt a legkedvesebb tárgyaival helyezik majd örök nyugalomra.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.12.11.
búcsú

A múlt héten koronavírus-fertőzésben mindössze 48 évesen elhunyt id. Kozák Lászlótól, Nagy Grófótól a roma hagyományoknak megfelelően, de a jelenleg érvényes járványügyi előírásokat betartva vesznek végső búcsút szerettei – tudta meg a Blikk.

„Grófo igaz szívű hagyományőrző, a Népművészet Mestere volt. Egész életében ápolta az autentikus roma kultúrát, ami szerint az elmúlás az élet része, a temetés pedig az elhunyt egész élete, tettei előtti tisztelgés, ezért ünnep is tulajdonképpen. Nagy veszteség Grófo halála, és nagy fájdalomban gyászol az egész család, de a siratáson az elmélyült ima mellett az emlékek felidézésével a jókedv, az evés sem tilos. A járvány ellenére igyekszik a család hitünk és hagyományaink szerint megtartani minden szokásos ceremóniát” – magyarázta a Blikknek Lendvai János, Grófo jó barátja, aki egyúttal a magyarországi vajdák szóvivője is.

„A virrasztást az esti kijárási tilalom miatt kora délutántól tartjuk, hogy mindenki időben hazaérhessen. Grófo asztalára minden vasárnap töltött káposzta került, így a halotti toron is a kedvencével kínálják majd a vendégeket”– mondta a család barátja, aki természetesen a temetés és a virrasztás előkészületeiben is segíti a gyászoló családot.

„A szertartásra az ország minden szegletéből érkeznek vajdák, már intézzük az engedélyeket, hogy a kijárási tilalom ellenére is jelen lehessenek. Rengeteg gyászoló várható jövő szombaton a szolnoki temetőbe, ahol a legendás zenész mellé helyezik legkedvesebb tárgyait, elhúzzák kedvenc nótáit. Grófo tamburán játszott, a hangszere mellett kedvenc ruhái, szerettei fotója is mellé kerülnek a koporsóba, illetve a 4x4 méteres kriptába. Az biztos, hogy oláh cigány nyelven is elköszönünk tőle. A katolikus egyház imáival adjuk lelkét az Úrnak és cigányzeneszóval kísérjük a négylovas hintóban lévő koporsójában utolsó útjára” – mesélt az igazán méltó temetés részleteiről Lendvai János, aki azt is hozzátette: a jelenlegi szabályok szerint ötven ember tartózkodhat egy helyiségben, amit szigorúan betartanak majd. A temető szabad tér, ott bőven akad hely, hogy a gyászolók a másfél méteres távolságot betartsák.





Ezeket olvastad már?
Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

Gondoltad volna? Nagyot fordult a világ a Sztárban Sztár leszek! énekesével

Gondoltad volna? Nagyot fordult a világ a Sztárban Sztár leszek! énekesével

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás