
Most lebukott: ez Harry herceg legnagyobb félelme, a gyermekeiről van szó
Kitálalt a bennfentes.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKisfia születésnapjára hazaengedték, de az otthon töltött idő alatt megerőltette magát és rosszabb lett az állapota.
Majka állapota annyira leromlott, hogy az ágyban fekve nem bírt egyik oldaláról a másikra átfordulni, sőt annyira gyenge volt, hogy inni sem tudott, pedig a magas láza miatt ez fontos lett volna. Pénteken került vissza a kórházba egy újabb gyulladás miatt, és vélhetően napokig bent lesz, ezúttal csak akkor fogják kiengedni, ha már teljesen jól van.
A fejleményekről YouTube oldalán számolt be:
„Most vagyok a kilencedik napon, ilyenkor szokott ez még kritikus lenni. Remélhetőleg nem lesz belőle semmi baj” - mondta az élő bejelentkezésben Majka, aki továbbra is érez illatokat és szagokat. Élettársa is koronavírusos, neki hőemelkedése van, otthon van a gyerekekkel, akik a rapper szerint valószínűleg szintén betegek lettek, de gyorsan kilábaltak belőle.

Kitálalt a bennfentes.

A rajongók odáig voltak érte!

A színész a Ridikül műsorában számolt be a sérülésről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.