RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ki volt a Károly körúti baleset áldozata, a Kismenők egykori sztárja csapódott az oszlopnak





Ó. Attila 12 évesen került be a Kismenők című műsorba, ahol Ördög Nóra és Tilla csapatában szerepelt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.03.
tragédia baleset elhunyt

Gyerekként a népszerű tehetségkutatóban mutatta meg szép hangját, Ördög Nóra örökös barátjának fogadta azt a 17 éves fiút, aki életét vesztette a vasárnap hajnalban, a budapesti Károly körúton történt balesetben. Muzsikus családban nőtt fel, rokonai összeomlottak a tragédia hallatán - tudta meg a Ripost.

A lap elérte a család egyik barátját, aki elmondta: a fiú családja összeomlott, egyelőre telefonon sem lehet velük beszélni. „Én fiamként szerettem” – mondta a Ripostnak Zsolt, aki azt is elárulta, hogy az anyósülésben ülő fiú állapotát stabilizálták, túl van az életveszélyen.

Mint arról korábban a Metropol is beszámolt, november 1-jén hajnalban, eddig tisztázatlan körülmények között a Károly körúton egy személyautó villanyoszlopnak csapódott és a gépjárművet vezető 17 éves fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

 

 





Ezeket olvastad már?
„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás