
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÉv végén árverezik el a nemrégiben elhunyt zenész két gitárját, egyenként nagyjából 20 millió forintot érnek.
Árverésen lehet megvásárolni decemberben a közelmúltban elhunyt Eddie Van Halen két hangszerét, amelyeknek elkészítésében maga is részt vett - jelentette be hétfőn az aukciót szervező Julien's Aukciósház.

A 2004 EVH Charvel Art Series elektromos gitár és a Van Halen házi stúdiójában, Matt Bruck gitártechnikus közreműködésével készített elektromos gitár a kaliforniai székhelyű aukciósház becslése szerint egyenként 60-80 ezer dollárt (18-25 millió forintot) érhet.
A Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beiktatott Van Halen rákbetegségben 65 évesen halt meg október 6-án.
Az árverésen Kurt Cobain Fender Stratocaster gitárjára is lehet majd licitálni. Ezen a gitáron játszott a zenész a Nirvana 1994-es Utero turnéján. Az árverési tárgyak között szerepel még Michael Jackson egy fehér, kristályokkal díszített kesztyűje is, amelyet 1984-ben viselt a Jackson testvérek Victory turnéján.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.