RETRO RÁDIÓ

Ilyen is ritkán történik, házasságáról vallott Szikora Róbert





A zenész házasságáról is kendőzetlenül mesélt többek között hogyan hatott rá a bezártság.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.30.
Magánéleti titok

Szikora Róbert hazásságának, nemhogy ártott volna, hanem inkább használt a karanténidőszak. Az R-Go frontembere hosszú idő után alig várja, hogy újra színpadon lehessen. Így nem is csoda, hogy mindent beleadott és egy hatalmas bulit csinált Raktárkoncertjén. A legendás előadó a koncert előtt interjút adott a Ripostnak és elmondta, hogyan éli meg a március óta tartó koronavírus-világjárványt és azt is, mivel töltötte az üres hónapokat.

Fotó: Archív

„Minőségi változást hozott az életünkbe, hogy napi huszonnégy órából huszonnégyet töltöttünk együtt. Nagyon jó volt, hogy reggel, délben és este is együtt tudtunk enni és persze napközben is rengeteget beszélgettünk. Én ültem a zongoránál és dalokat írtam, majd amikor megéreztem a kávé illatát, lementem Zsuzsához a konyhába és már akkor is jobb lett a kedvem, ha csak csendben ültünk egymással szemben. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átrendeztük az egész házat, ami közben felfedeztünk néhány új zugot” - mesélte Szikora Róbert.

A zenész és felesége egyébként 45 évvel ezelőtt házasodtak össze, de már az általános iskolába felfigyeltek egymásra.

Otthoni koncertélmény

Charlie, Hobo, Tóth Gabi, Tóth Vera, a Hooligans és Pápai Joci – néhány sztár a Raktárkoncert fellépőiből, akiknek a koncertjét szeptember 21-étől láthatjuk az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában. A különleges eseménysorozat kulisszái mögé a Lounge Group ügynökség enged bepillantást a felvételeken készült fotók, videók és exkluzív, élő bejelentkezések megosztásával. Az ügynökség korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország rád vár! kampányában bizonyította rátermettségét a komplex megoldásokat nyújtó influenszer-együttműködésekkel. A projekt besöpört egy nemzetközi arany fokozatú díjat is az International Tourism Film-, Print-, Multimedia Award zsűrijének elismeréseként. A Lounge Group a szakmában megszerzett sokrétű tapasztalatával most a koncertsorozat rendezvényeinek szervezését, technikai megvalósulását és a kezdeményezés ismertségének növelését támogatja, hogy minél többen nézzék majd a közel 200 fellépőt.

 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás