
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA szava is elakadt és a könnyeivel küzdött Keresztes Ildikó, mikor Lui bűvész megidézte neki Janis Joplint.
Keresztes Ildikót jellegzetesen mély és rekedtes hangja miatt sokan gondolhatják kemény nőnek, ám a rocker külső érzelmes belsőt takar. Ildikó egy bűvészműsorban volt vendég, ahol különleges élményeket élt át.
− Nagyon szeretem és tisztelem Ildikó munkásságát. Már korábban is dolgoztunk együtt és emlékeztem, hogy egy nagyon szenvedélyes, érzelmes művész. Igyekeztem most is, mint minden adásban rászabott trükkel készülni− nyilatkozta Lui bűvész, aki erre az alkalomra különleges kártyákkal készült, amin élő és már elhunyt énekesek voltak.
Ildikónak az volt a feladata, hogy a fejjel lefelé tartott kártyákat − megérzése alapján − válogassa szét, így az egyik oszlopba az élők, a másik oszlopba az eltávozott zenészek kerültek.
− Nem gondolkoztam, próbáltam csak a megérzéseimre hagyatkozni. Rengeteg kártya volt az asztalon és teljesen rám volt bízva, hogy azokat hogyan rendezem. Ami ezután történt, az számomra megmagyarázhatatlan – mesélte az énekesnő, aki csak annyit tudott mondani: „Kész vagyok idegileg!”.
Ahogy felfedték a kártyákat és megnézték azok sorrendjét, az énekesnő könnybe lábadt szemmel figyelte a véletlennek tűnő eseményeket. Mikor már azt hitte, hogy vége van a műsornak, egy újabb meglepetés érte, hiszen példaképe, Janis Joplin is különleges módon megjelent.
− Nem gondoltam volna, hogy a bűvészetnek nem csak szórakoztató, hanem szívhez szóló oldala is van – mondta az énekesnő, akinek előadását a nemrég leforgatott Raktárkoncertek egyikén is élvezhetjük nemsokára.
A teljes műsor itt visszanézhető:
Lui nem pihen, vasárnap újabb hírességet lát vendégül.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.