Kedves Marilyn! Kilencéves voltam, amikor az első levelet írtam neked, és nem tudtam, hogy te már akkor kilenc éve halott voltál, amikor megszülettem. Légipostával adtam fel, Hollywoodba címezve. Sok idő eltelt azóta. Emlékszel? Azt írtam, hogy pontosan olyan szőke, ragyogó csillag akarok lenni, mint te. Ebből csak a szőkeség sikerült. Egyébként igaz az, hogy kilenc árnyalatot próbáltak ki a hollywoodi fodrászok, mire megszületett az a bizonyos Marilyn szőke?

Erről jut eszembe, hogy néhány éve hasított a könyvpiacon A szürke ötven árnyalata. Aztán film is lett belőle. A szenvedély mocskos sztorija. Neked nem mondana sok újat, hiszen a pia, szex és manipuláció triumvirátus számodra nem ismeretlen.

Ez a történet arról szól, hogy Ana beleszeret a nagy hatalmú, sikeres férfiba, akit rejtélyes tartózkodása még vonzóbbá tesz. Christian is akarja a lányt – de a saját szabályai szerint. Vakmerő, lelkileg és fizikailag is bántalmazó viszonyba kezdenek, amiben Ana fölfedezi a férfi titkait és saját sötét vágyait. Blablabla… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. A könyvben és a filmvásznon. De a valóságban Christian a börtönben, Ana pedig a diliházban vagy a hullaházban végezné.

Van egy másik film is, az a romantikusok kedvence: a 365 nap. Arról szól, hogy mekkora big love, amikor az olasz maffiavezér elrabolja a kiszemelt nőt, bezárja a kastélyába és ad neki egy évet (365 napot), hogy a nő beleszeressen. A nő, vagyis Laura kicsit lázadozik, aztán megadja magát és luxus rabnőként elshoppingolja Massimo kontójára egy átlag értelmiségi család éves büdzséjét. A pasi szép, az élet álom, és máris piedesztálon áll egy toxikus kapcsolat, romantikus ragaccsal nyakon öntve. Klassz minta, ugye?

Találtam rólad egy gyerekkori fotót. Cuki kislány voltál, anyád mégis eldobott magától. Ha valamire, akkor erre nincs mentség. Aztán jöttek azok a rémes nevelőapák! Volt, amelyik molesztált is, mégis ragaszkodtál hozzá.

Neked segített valaki feldolgozni? Egyáltalán tudtad, hogy a múlt fájdalmát fel lehet dolgozni? Van egy dokumentumfilm, a Visszatérés Epipóba, ami a múlt feldolgozásának folyamatát meséli el. Sipos Pál, a karizmatikus magyartanár a ’80-as években külön világot teremtett a szendrői ifjúsági táborban, ahová kiváltság volt eljutni. Epipó – ahogy nevezték – valójában nem az álmok szigete, hanem veszélyes hely volt. 14-18 éves fiúk szexuális abúzusának, 8-10 éves gyerekek pszichés megnyomorításának a színtere. Az ügyről mindenki hallgatott, mert fiatalok voltak, bizonytalanok és féltek, hogy elveszítik Sipos „szeretetét”. 2014 -ben, 25 évvel az eset után derült ki az igazság. Mit szólsz hozzá, nem is változott olyan sokat a világ, ugye?

Kedves Marilyn! Idén lennél 94 éves. Ha lennél. Talán szétplasztikázott, vén dívának mutatna be a bulvársajtó, pedig a 168-as IQ-dal mindig több voltál egy buta szöszinél, aki csak belelihegte a mikrofonba, hogy „Happy Birthday Mr. President”. Talán bősz állatvédő lennél, vagy magányos mizantróp, de mindenképpen az a nő, aki tudja, hogy néha a jó dolgok is szétesnek, és sokszor ami torz darabokra hullik, csodálatosnak tűnt, amíg egybe volt.