„Mamiékhoz közel háború kezdődött” – sírva mondtam a kisfiamnak

Mi a baj? Anya, miért sírsz? – kérdezte könnyes szemekkel a nagyobbik kisfiam. Be volt kapcsolva a televízió, özönlöttek a hírek az Ukrajnában kirobbant háborúról. – Azért sírok Drága, mert mamiékhoz közel háború kezdődött – mondtam neki. Megpróbáltam elmagyarázni az ő szintjén, hogy összevesztek Oroszország és Ukrajna „főnökei”, és ez lett belőle. „És bombázzák egymást? És mi lesz, ha egy arra repülő madarat eltalálnak?” Mondtam neki, hogy az bizony meghal, de sajnos nagyon sok ember is meghal most. Erre csak rám nézett az okos kis szemeivel, és legózott tovább.

Mivel Kárpátalja a szülőföldem, és a szüleim ott élnek, a szívem most még inkább kétfelé dobog. Hiába hívom őket, hogy jöjjenek el, mert nem akarjuk, hogy bántódásuk essen, makacsok, nem jönnek. Szerintük, mivel idősek, őket nem bántja majd senki. Ott vannak az állataik, a házuk, amiért egy életen át dolgoztak. És ezzel hiába vitatkozom, hiába mondom, hogy például a kutyát is át lehetne hozni, kivárnak. Sőt, anyu szerint ha úgy van, lehet, befogadnak egy menekült családot, mert hát milyen jól esne neki is, ha valaki hasonló helyzetben segítene.

Enniük van mit, pár hétre elegendő készleteik állnak a spájzban, melegben vannak. Ha bombázni kezdenék a környéket, esetleg akkor jönnének el. Mi minden nap elmondjuk nekik, hogy bármikor úgy döntenek, megyünk értük, de makacsul tiltakoznak. Minden ébredéskor reménykedem, hogy ez csak egy rémálom és elmúlt minden. Hiszen felkelt a nap, ki akarna ilyen időben háborúzni? De a valóságunk szomorú. És a jövő is. Eddig is nagy volt a szegénység, mi lesz ezután? És még vége sincs...

Állok a televízió előtt és semmihez sincs erőm, pedig muszáj. Két kisgyerekem van, az élet megy közben. Ha megtehetném, csak a híreket nézném egész nap, hogy tudjam, mi van otthon. De nem lehet, hiszen van a világon Barba papa is, meg a Ninjagót is nézni kell, meg hát levegőzni és játszani is kell. Nehéz kibírni, hogy ne kapcsoljak el, és ne sírjak egész nap, de itt vannak a gyerekeink, akiket nem szeretnék ezzel a borzalommal terhelni, csak amennyire muszáj. Reménykedni tudunk csak, hogy mamiékra és minden emberre vigyáz a Jóisten.