„Te paraszt!” – mondta az ovis a kisfiamnak, hogy bántsa

Anya! Mit jelent az, hogy paraszt? – kérdezte a kisfiam nemrég. Visszakérdeztem, hogy miért érdekli éppen ez a szó. Az óvodában egy másik gyereknek nem adta át rögtön a hintát, ahogyan az kérte, erre a gyerek azt mondta neki, hogy „Te paraszt!”. Elmondtam, hogy valójában mit is jelent ez a kifejezés, de azt is, hogy mostanában ezt azokra mondják a felnőttek, akikre éppen haragszanak valamiért.

Aztán több olyan alkalom is volt sajnos, hogy valaki bántotta a gyerekek közül. Fellökte, csak úgy... Meggyomrozta, csak úgy... A kisfiam odament az óvónénikhez, hogy segítséget kérjen, erre azt mondták neki, hogy kérdezze meg: miért tették ezt vele. Vagy többször elmondták nekem is, hogy megmutatták a gyereknek, hogyan tartsa maga elé a kezét, hogy védekezzen, ha bántani akarják. Mert az a legjobb megoldás... „Tudja mi lesz még az iskolában? Ez semmi ahhoz képest!” – kérdezték tőlem, amikor egy kis támogatást kértem tőlük. Mire mondtam, hogy „De nem ketrecharcosokat nevelünk. Nem?”, meg „De itt kisgyerekekről van szó! Ez nem árulkodás!”, homályos, teljesen érzéketlen pillantásokat váltottam csak ki.

Ezek után kiadtam otthon a „parancsot” a kisfiamnak, hogy soha ne hagyja magát és ha látja, hogy csak közelít valaki felé, azért, hogy bántsa, úgy üsse meg, hogy többet ne legyen kedve senkinek sem bántani. Ez néha már egész jól sikerül, de néha nem. Az agresszió hiányzik belőle, én meg csak megyek az események után. Nehéz hallanom, hogy ez vagy az bántotta, amit persze az óvónők sosem vesznek észre. Ha szólok, nemtetszést vált ki.

De mit is várok tőlük, hiszen a közel álló emberek is furcsán néznek, ha a fiam esetleg nem védi meg magát egy-egy helyzetben. A múltkor az egyik baráti párocska kisfia orrba vágta a miénket, mert nem adta neki oda a labdát. A szülők ezt némán nézték végig. Mire én számon kértem a kisfiút, az anyja büszkém rám nézett, és azt mondta: „Az én fiam életrevaló!”. Szerintem egyszerűen csak gonosz, akinek minden meg van engedve. Mostanában nem szeretném a házunkban látni őket, és úgy érzem, nem tudok minden kölyköt kedvelni.

Nem vagyunk egyformák, van, aki ilyen kis korban még nem tudja, nem meri megvédeni magát. Nekünk szülőknek kellene segíteni, hogy a gyerekeink ne legyenek ilyen frusztráltak, agresszívak. Persze, mire felnő a kisfiam, a sok bántástól valószínűleg „megedződik”, és hasonló helyzetekben nem hagyja majd magát. De biztosan mindent csak verekedéssel, veszekedéssel lehet elintézni? Kétlem.