
Durvaság és konfliktus, teljesen elvesztették a fejüket Dárdaiék
Elfajult a csapatba kerülésért folytatott harc.
Tele lesz magyar labdarúgókkal az európai kupák nyolcaddöntős sorozata. A Ferencvárossal együtt öt klubban játszik magyar, Szoboszlaival az élen összeállt egy tizenegy is.
Végre magyar labdarúgók is főszerepet kapnak az európai kupák egyenes kieséses szakaszában. A Ferencváros ott van a legjobb tizenhatban az Európa-ligában, a térség futballját a zöld-fehérek képviselik a legmagasabb szinten. Emellett másik négy nyolcaddöntős csapatban van magyar érdekeltség, azaz a három sorozatban összesen öt együttesben szerepelnek a mieink. Szoboszlai Dominik köré akár egy kezdő tizenegyet is össze tudunk állítani magyarokból.

A Bajnokok Ligájában a sorsolás után rögtön egy olyan párharc alakult ki, melyben válogatott játékosaink csapnak össze egymással,
a Liverpool a Galatasarayjal játszik, vagyis Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos összecsaphat Sallai Rolanddal.
A Liverpool és a Galatasaray már az alapszakaszban is találkozott egymással, akkor a törökök odahaza 1-0-ra nyertek.
Bajnokok Ligája
Liverpool: Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos
Galatasaray: Sallai Roland
Európa-liga
Ferencváros: Gróf Dávid, Varga Ádám, Szalai Gábor, Nagy Barnabás, Ötvös Bence, Gruber Zsombor, Lisztes Krisztián
B-lista: Radnóti Dániel, Tóth Zalán, Lakatos Csongor, Madarász Ádám, Gólik Benjámin. A B-listán 21 éven aluli, magyar fiatalok szerepelhetnek, így akár ők is pályára léphetnek az Európa-liga nyolcaddöntőjében.
Konferencialiga
AEK Athén: Varga Barnabás
Sigma Olomuc: Baráth Péter
Az európai kupák magyar nyolcaddöntőseivel még egy teljes kezdőcsapat is összeállítható:
Gróf - Sallai, Szalai, Ötvös, Kerkez - Lisztes, Baráth, Szoboszlai, Nagy B. - Gruber, Varga B.

Elfajult a csapatba kerülésért folytatott harc.

Az MLSZ elnöke nem akar vitatkozni az Fradi elnökével.

Egyedül Osváth Attila képviseli a Fradit a válogatottban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.