
„Michael Schumacher tett olyan dolgokat, amelyek nem voltak túl szépek, volt egy nagyon éles oldala”
Megszólalt az egykori versenymérnöke.
Negyven felett sem hagyja abba az egykor évonalbeli labdarúgó. Remili Mohamed bajnoki címet akar nyerni a magyar hetedosztályban.
Hat éve még az NB I-ben játszott, most a Pest vármegyei IV. osztályban szereplő Délegyháza játékosa lett Remili Mohamed. A 40 éves labdarúgó pályafutása során megfordult Újpesten, a Vasasban és Pakson is – 218 élvonalbeli bajnokin 36 gólt szerzett –, legutóbb pedig az NB III-as Balatonfüredet erősítette. Budapestről ingázott, az eredmények sem úgy alakultak, ráadásul a csapat utolsó a harmadosztályban, ezért jobbnak látta, ha elköszönnek egymástól.

Szerintem nincsenek sokan, akik negyvenévesen is NB-s bajnokságban futballoznak, márpedig májusban már 41 leszek. Ennyi idősen kinőttem már abból, hogy minden nap edzésre járjak, pedig könnyedén megállnám a helyem az NB III-ban. A futball szempontjából elkezdtem a „B-oldalt”, vagyis más irányba mozdultam, mert eddig mindent a labdarúgásért áldoztam fel. Hamarosan egy vállalkozásba kezdek, megpróbálok abban is helytállni
– nyilatkozta a sportszelet-online.hu-nak Remili, akit barátja, a szintén egykor élvonalbeli játékos, Völgyi Dániel győzött meg arról, hogy igazoljon Délegyházára.
Mivel továbbra is szeretek futballozni, télen megegyeztünk a vezetőkkel. Amíg érzem magamban a hétvégi meccsdrukkot, addig abszolút nincs baj. Márpedig érzem. Fizikailag is rendben vagyok
– fogalmazott Remili Mohamed, aki elhatározta: szeretne bajnoki címet ünnepelni a magyar hetedosztályban. Márpedig a Délegyháza vezeti a tabellát.
Ezen a szinten korábban még nem szereztem aranyérmet. A magánéleti dolgaim miatt úgy tudtam csak vállalni, hogy az edzésekre nem, csak hétvégenként a mérkőzésekre utazom el. Budafokon lakom, háztól házig harminc perc az autóút, és ahogy néztem, a csoportunkban szereplő csapatok között sincsenek nagy távolságok. Megpróbálom tavasszal, aztán megbeszéljük a folytatást.

Megszólalt az egykori versenymérnöke.

Georgina Rodriguez drámai átalakulást mutatott be.

Hatvanegy éves korában hunyt el Scott Hastings.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.