
A "háziállatok eutanáziája" - Az állatorvos ezeket tanácsolja a végső búcsúra
Ezeket tanácsolja az állatorvos.
Nincs fontosabb gyerekeinknél. Ezért is fontos odafigyelnünk az online térben lévő aktivitásukra.
A digitálisan függő tinik mellett érdemes beszélni arról a fontos témáról, mennyire vannak biztonságban gyerekeink az online térben. A szakértők szerint fontos, hogy betartsunk pár szabályt és odafigyeljünk a figyelmeztető jelekre – közölte a Mirror.

Rendkívül fontos a nyílt párbeszéd
– figyelmeztet Giovanna Fletcher író.
Mivel 11 éves fiuk szeptemberben kezdi a középiskolát, úgy döntöttek, eljött az ideje annak, hogy végre megkapja élete első telefonját. A pár fontosnak tartotta, hogy a nagy lépés előtt egymással és vele is elbeszéljenek az esetleges veszélyekről.
Rengeteg mindenhez hozzáférhetnek – át kell gondolni, hogyan lehet ezt kezelni és hogyan lehet őket biztonságban tartani
– mondta, majd hozzátette, hogy a szülői felelősség elengedhetetlen a témában.
Mindig is tartottam ettől. Rengeteg statisztika szól arról, hogy a gyerekek nem megfelelő tartalmakkal találkoznak, emellett ott vannak a mentális egészséggel kapcsolatos aggodalmak is. Ezért a szülőknek beszélgetniük kell a gyerekeikkel, hogy magabiztosabbnak érezzék magukat
Gyerekek ezrei kaptak okostelefont karácsonyra, a családok pedig próbálnak eligazodni az ezzel járó buktatók és előnyök között.
Pont ezért jutottak az elhatározásra, hogy a következő évben egy kampányt indítanak, a Tesco Mobile-lal együttműködve, amely arra ösztönzi a családokat, hogy beszélgessenek az online eszközökről, függetlenül attól, hogy gyermekeik éppen milyen életkorban vannak. Az elérhető támogatások korosztályokra szabott útmutatókat és a szülőknek és gyerekeiknek szóló segítséget is nyújtanak.
Amikor a fiunk középiskolába ment, szerettük volna, ha el tud minket érni, anélkül, hogy olyan információkhoz is hozzájusson, amikben elveszik. Az egyik régi okostelefonunkat kapta meg, de a beállításokkal korlátoztuk, mire használhatja. Azt akartuk, hogy inkább funkcionális eszköznek érezze
Giovanna szerint meg kell értetni a gyermekkel, hogy a legfontosabb az ő biztonsága és minden ezért történik. Hiszen a veszély nemcsak abban rejlik, hogy túl sok időt töltenek a képernyők előtt...
Amikor egy gyereknek internet-hozzáféréssel rendelkező telefont adsz, tulajdonképpen az egész világot odaadod neki. Számunkra az a fontos, hogy ezt lépésről lépésre tegyük meg, akkor és úgy, amikor már készen áll rá
Az író szerint 5 szabályt érdemes betartani a gyerekek telefonhasználatával kapcsolatban.
1. Állíts be gyerekfiókot!
Amikor a gyerekek új eszközt kapnak, a gyerekfiók létrehozása megkönnyíti a szülői felügyelet, a képernyőidő és az alkalmazásokhoz való hozzáférés kezelését.
2. A megfelelő életkor megadása
Győződj meg róla, hogy a gyermek valódi életkora szerepel a fiókjában! Ez segít abban, hogy a megfelelő biztonsági beállítások automatikusan bekapcsoljanak.
3. Biztonsági szűrők bekapcsolása
Ellenőrizd, hogy a biztonsági és keresési szűrők minden keresőmotorban be vannak-e kapcsolva, hogy kiszűrjék a nem megfelelő tartalmakat.
4. Szülői felügyelet használata
Ingyenes támogatást és útmutatást kínál, életkor szerint testre szabva, hogy segítsen kiválasztani a családod számára megfelelő beállításokat.
5. Tartsd fenn a párbeszédet!
Beszélgessetek rendszeresen az online életről és az okostelefon-használatról! Az étkezések remek alkalmat adnak arra, hogy érdeklődve rákérdezz, mit élvez a gyermeked — vagy mit talál nehéznek.

Ezeket tanácsolja az állatorvos.

Finom jelek és tisztulás várható számukra.

Egy asztrológus szerint érdemes odafigyelni ezekre a napokra.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.