
Máris szakítottak, Lewis Hamilton új partnert keres
Mindössze egy év után távozik Lewis Hamilton társa.
Újabb Premier League klubnál merült fel Xabi Alonso neve. A Liverpool mellett a Manchester City is harcba szállhat a spanyol szakemberért.
A Liverpool már javában a vasárnapi, Manchester City elleni rangadóra készül, ám a háttérben egy másik, éppoly izgalmas csata kibontakozóban van: a két angol gigász a vezetőedzői piacon is összecsaphat. A The Telegraph értesülései szerint a Premier League címvédője a nyár folyamán mindenképpen szeretné megszerezni a Real Madridtól nemrégiben távozó Xabi Alonsót, azonban a spanyol szakember a City kívánságlistáján is szerepel.

A kékeknél Alonso Pep Guardiola távozása esetén jöhet szóba, akivel kapcsolatban Angliában azt pletykálják, hogy a szezon végén távozhat a csapattól.
Liverpoolban Arne Slot helyzete egyre bizonytalanabb: bár a vezetőség egyelőre kitart a holland menedzser mellett, a szurkolók hosszú ideje a menesztését követelik. A vészforgatókönyv azonban már elkészült: Xabi Alonsót már a madridi távozását követően azonnal összeboronálták a Vörösökkel, ugyanis játékosként öt évet töltött a klubnál.
Nemrégiben az is kiszivárgott, hogy a Liverpool felvette a kapcsolatot Alonsóval, aki állítólag pozitívan reagált az érdeklődésre.
Mindenesetre a spanyol menedzsernek nem lesz könnyű döntenie: Szíve valószínűleg az Anfield felé húzza, ugyanakkor a Manchester City is vonzó lehet számára, hiszen Guardiola személyében egy hasonló habitusú edzőtől venné át a stafétát.

Mindössze egy év után távozik Lewis Hamilton társa.

Nagy Ádám napokon belül aláírhat a nevelőegyesületénél.

Osváth Attila már a héten aláírhat a Fradiba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.