
Nincs rajta bugyi?! Less be a forróvérű álomnő buja combjai közé - Videó
Erzabel széttárja a lábait, belátsz a miniruhája alá.
A zöld-fehéreknek megvannak a célpontjai. Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója elárulta, hol tart a klub Varga Barnabás utódjának keresésében.
Azzal, hogy Varga Barnabás az AEK Athénhoz igazolt, hatalmas űrt hagyott maga mögött, hiszen a magyar válogatott csatár 133 mérkőzésen 70 gólt szerzett a zöld-fehéreknél. Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója elárulta, a klub már dolgozik azon, hogy ki lehet a megfelelő utódja Vargának, azonban hangsúlyozta: az üzlet nem csak a Fradin múlik.

Ahogy azt korábban több helyen is olvasni lehetett, Alekszandar Pesics nem tartott a Ferencváros spanyolországi edzőtáborába, így egyre valószínűbb, hogy a klub megválik a szerb támadótól. Amennyiben Pesics is távozik a zöld-fehérektől, Robbie Keane vezetőedző mindössze három csatárral számolhat: Gruber Zsomborral, Lenny Joseph-fel és Yusuf Bamidaléval.
Egyre inkább körvonalazódik, hogy a Ferencváros januárban új támadóval erősít – erre Hajnal Tamás sportigazgató is utalt szerda délután, amikor a FradiMédiának nyilatkozott Naby Keita szerződéshosszabbítását követően.
Ez mindenféleképpen fő prioritás. Folynak egyeztetések, tárgyalások, ami tőlünk telik, mindent megteszünk, nagyon intenzíven dolgozunk az ügyön. Hogy mikor sikerül ezt megvalósítani, azt most még nem tudom megmondani, mert ez ugye, nem csak rajtunk múlik. Mindig három félnek kell egyezségre jutnia: a játékosnak, a jelenlegi klubjának és nekünk. A mi részünkről megvannak a célpontok, ezen nagyon intenzíven dolgozunk
Korábban a Ripost megírta, a Ferencváros érdeklődött a Puskás Akadémiában futballozó Lukács Dániel iránt, ám az elmúlt napok fejleményei alapján a válogatott csatár marad a klubjánál. Így a rekordbajnok kénytelen más megoldást keresni a támadósor megerősítésére.

Erzabel széttárja a lábait, belátsz a miniruhája alá.

Plusz három nap Spanyolországban.

Orbán Willi fejesgóllal hangolt a Bayern elleni rangadóra.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.