
Döbbenetes adat Szoboszlai Dominikról, közel a nagy álom
Szoboszlai Dominik Liverpoolban csapatkapitány lehet.
Szoboszlai Dominik barátja, Kosztasz Cimikasz nem tér vissza Liverpoolba a római kölcsön után. Így Kerkez Milos megnyugodhat, egyedül Andy Robertsonnal verseng a posztjáért.
Szoboszlai Dominik számára a nyár kissé keserédesen alakult, hiszen egyik legközelebbi liverpooli barátja, Kosztasz Cimikasz az AS Romához került kölcsönbe. Bár posztjára időközben megérkezett Kerkez Milos, így a magyar középpályás nem maradt haver nélkül. Most úgy tűnik, Kerkeznek sincs oka az aggodalomra: posztriválisa minden valószínűség szerint nem ölti magára többé a Vörösök mezét.

A görög játékos kölcsönszerződése 2026 június végéig szól az olasz fővárosi együttesnél, azonban az The Athletic értesülései szerint ezután sem tér vissza Arne Slot csapatához.
Cimíkasz Liverpoolban sem számított stabil kezdőnek, de a Farkasoknál még gyakrabban szorul a kispadra. Állítólag a Premier League-címvédő a kölcsönszerződés után sem tart igényt a görög válogatott futballista játékjogára, viszont a megegyezés nem tartalmaz vételi opciót, így nem az olasz főváros lesz Szoboszlai barátjának hosszú távú székhelye.
Cimikasz saját bevallása szerint a jövőjét továbbra is Angliában képzeli el, de vélhetően nem a Liverpool játékosa lesz. Kerkez Milos számára pedig kedvező fejlemény, hogy Andy Robertson marad az egyetlen komoly ellenfele a Liverpool balhátvédposztján.
Premier League – nagyon messze a címvédés!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott.

Szoboszlai Dominik Liverpoolban csapatkapitány lehet.

A klublegenda a kispadra szorulhat a magyar klasszis miatt.

Kelsie fehérneműre vetkőzött, és megmutatta dús melleit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.