
Széttett lábak és gömbölyű cicik, less be a kockahasú fitneszmodell melltartójába
Anllela Sagra benyúlt a gömbölyű kebleit takaró felsője alá.
A Premier League legendái nem kertelnek a bajnoki rangadó után. Jamie Carragher megmondta, ki volt a legrosszabb a Liverpoolban.
Tükörsima vereséget szenvedett a Liverpool a Premier League 11. fordulójában. A címvédő eddig négy szoros bajnokit bukott el a szezonban, a Manchester City 3-0-s diadala azonban riasztó volt. Nem véletlen, hogy Arne Slot vezetőedző is arról beszélt, a nyolcadik helyen álló Liverpoolnál jelenleg értelmetlen a bajnoki címről beszélni. A klub legendája, Jamie Carragher eközben rámutatott az egyik bűnbakra, Ibrahima Konatéra.

A Poollal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő, jelenleg szakértőként dolgozó Carragher hosszú ideig Szoboszlai Dominikot pécézte ki magának, most ő sem tud belekötni a Liverpool egyik legjobb focistájába. Megtalálta magának a francia védőt, Ibrahima Konatét: ez most némileg jogos, mivel a hátvéd vastagon benne volt a City tizenegyesében, majd Erling Haaland is mellőle fejelte a hazaiak vezető gólját.
Csak vizsgáljuk meg ezt az egy meccset. Konate hibát hibára halmozott, s ez így megy hétről-hétre. Haaland úgy ugrott fel mellőle fejelni, mintha senki nem lett volna a környékén sem. Középhátvédként ezt nem engedheted meg magadnak
- fakadt ki a meccs után Carragher, aki szerint Konate főleg idegenben veszélyes a saját csapatára.
„Vendégként még inkább felértékelődik, hogyan teljesít a leghátsó embered. Nagyon nagy problémát jelent az egész idei formája”
A baj csak az, hogy Arne Slot jelenleg nemigen tudja kire lecserélni a franciát. Konate és Van Dijk az állandó párosa a bajnok Liverpoolban, a cseréik közül Joe Gomez sem jelent hosszabb távon megoldást, a nyáron szerződtetett Giovanni Leoni pedig olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy akár az egész 2026-os esztendőt is kihagyhatja.
A Manchester United egykori ír legendája, Roy Keane sem kímélte a Vörösöket.
Igazoltak rengeteg támadót, a védelem azonban teljes káosz. Januárban ezen változtatni kell, addig azonban válságos időszak vár a Poolra. Semmi esélyük nincs a címvédésre
- mondta Keane.
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a bajnok Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a legnagyobb sztárok között küzd hétről hétre a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Anllela Sagra benyúlt a gömbölyű kebleit takaró felsője alá.

Szoboszlai Dominik ismét megmutatta tüneményes kislányát.

Vesztes helyzetből nyert az NB I-ben a Ferencváros.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.