
„Valószínűleg ez volt az utolsó” – aranyéremmel a nyakában búcsúzik a magyar olimpikon
Senánszky Petra 2014 óta veretlen a Világjátékokon
Grosics Gyula is annak a folyamatnak volt fontos része, amiért most mennie kell a BL-győztes kapusnak. Gianluigi Donnarumma balhésan távozik a PSG-től.
Az Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes Gianluigi Donnarumma személyében a világ egyik legjobb kapusát üldözi el a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata. Miközben sokan az olasz klasszis szerződésével kapcsolatos mizériát sejtik a háttérben (jövőre lejáró kontraktusa miatt rövidesen ingyen igazolhatóvá válna, hosszabbítani viszont nem volt hajlandó), Luis Enrique vezetőedző szakmai okokkal indokolta, hogy más típusú kapust igazolt a helyére. A Lille-től 40 millió euróért (16 milliárd forint) megvett, francia válogatott kerettag Lucas Chevalier ugyanis egészen más stílusban véd, mint a PSG eddigi egyese.
– Egy másfajta kapust akartam, és meghoztam ezt a döntést. Ennek ellenére Donnarumma a világ egyik legjobb kapusa – mondta a spanyol sikeredző, aki már nem is nevezte Donnarummát a PSG szerda esti, Tottenham elleni európai Szuperkupa-mérkőzésre.
A 26 éves olasz futballista nyílt levélben fordult a szurkolókhoz, mondván:
"Az első naptól kezdve, hogy megérkeztem, mindent beleadtam – a pályán és azon kívül is –, hogy kiérdemeljem a helyem és megvédjem a Paris Saint-Germain kapuját.
Sajnos valaki úgy döntött, hogy többé nem lehetek a csapat része és nem járulhatok hozzá a sikeréhez. Csalódott és elkeseredett vagyok.
– írta a közösségi médiában Donnarumma, aki jó eséllyel Manchesterbe igazol – azon belül a Transfermarkt szerint a City esélyesebbnek tűnik az aláírására, mint a United –, de érdeklődik iránta Sallai Roland török klubja, a Galatasaray és több szaúdi csapat is.
Luis Enrique szavai leginkább arra utalak, hogy noha csak három évvel fiatalabb, Chevalier a modern elvárásoknak megfelelően sokkal ügyesebb lábbal, és jobban feltalálja magát a különböző játékhelyzetekben, mint a klasszikus kapusiskolát képviselő Donnarumma. A Gazzetta dello Sport közölt egy elemző cikket a poszttal kapcsolatos szerepkör változásairól, arról, hogy mára jóformán mezőnyjátékosként is helyt kell állniuk a hajdan szinte csak a gólvonalon repkedő kapusoknak. A szerző a labdarúgást forradalmasító csapatok között megemlíti az 1950-es évek Honvédját, azon belül is a kispestiek és az Aranycsapatként emlegetett legendás magyar válogatott "Fekete Párducát", Grosics Gyulát, aki a kollégáitól eltérően gyakran messzire kimozdult a kapujából, ráadásul gyors, hosszú indításokkal is segítette Puskás Ferencék támadásépítését.
Senánszky Petra 2014 óta veretlen a Világjátékokon
A Qarabag lesz a Fradi következő BL-ellenfele.
David Coulthard tini pilótaként bulimiában szenvedett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.