
Talpig selyemben mondta ki a boldogító igent Szoboszlai Dominik szerelme: ennyibe került az álomszép menyasszonyi ruhája
A fiatal pár március 25-én, szűk családi körben mondta ki a boldogító igent.
Bemutatkozott a Ferencváros tavalyi edzője az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) idénynyitó fordulójában. Pascal Jansennek máris magyarázkodnia kellett.
Lionel Messi ellen vezette először bajnoki meccsen új csapatát a Fradi őszi edzője. Pascal Jansen amerikai klubja, a New York City az Inter Miamival találkozott az MLS szezonrajtján.
Nem indult jól a meccs Jansenéknek, a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi már az ötödik percben gólpasszt adott Toto Avilesnek, aki viszont az első félidőben piros lapot kapott. A vendégek gyorsan kihasználták az emberelőnyt, a 26. percben egyenlítettek, majd a második félidő elején fordítani is tudtak. Sokáig úgy nézett ki, Pascal Jansen győzelemmel kezd a tengerentúlon, ám a hosszabbításban Messi másodszor is gólpasszt adott, így 2-2-re zárult a meccs. A korábbi ferencvárosi trénernek a meccs után magyarázkodnia kellett, hiszen a találkozó nagyobb szakaszában emberelőnyben játszottak, úgy vélte, legtöbbször uralták a mérkőzést.
„Egy Miami elleni idegenbeli meccs mindig kihívás. A fiúk bátrak voltak, a meccs egyes szakaszaiban uralták a játékot, az történt, amit akartunk. Szomorú a végén gólt kapni, és elbukni a győzelmet” – mondta a meccs után Pascal Jansen.
A Ferencváros labdarúgócsapata tavaly december 31-én jelentette be Pascal Jansen távozását.
Az amerikai liga magyar játékosai közül a Philadelphia Union légiósa, Gazdag Dániel gólt szerzett, csapata 4-2-re verte az Orlando Cityt. A 27-szeres válogatott futballista kezdőként lépett pályára, a második félidő elején, a 48. percben gólt szerzett, majd a hajrában lecserélték. Sallói Dániel viszont végig a pályán volt a Sporting Kansas Cityben, amely 1-0-ra kikapott az Austin otthonában.
A fiatal pár március 25-én, szűk családi körben mondta ki a boldogító igent.
Már csak a tavalyi vételára harmadára taksálják.
Videó is készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre