
Döbbenetes döntést hoztak, duplán bűnhődik a Fradi az aljas hollandok miatt
Ezt nehéz megmagyarázni.
Négyből egyikük sem maradhat hírmondónak a berlini klubnál. Dárdai Pál fiai közül Bence után Palkó és Márton is távozik?
Hiába gyűlt össze telt házat jelentő 71 500 néző a berlini Olimpiai Stadionban, a Hertha BSC képtelen volt pontot szerezni a német labdarúgó-másodosztályt vezető Hamburger SV ellen (2-3). Ezzel még közelebb került, hogy egy évtized után egyetlen Dárdai sem szolgálja a német csapatot.
Noha Dárdai Márton és Palkó csapata a világon a 25. legtöbb (meccsenként átlagosan 52 706) szurkolót vonzza, gyalázatosan szerepel otthon: ebben a szezonban a kilencedik hazai mérkőzésen már a hatodik vereségét szenvedte el a hívei előtt. Ennél csak a Magdeburg gyengébb házigazdaként az egész mezőnyben, ugyancsak hét ponttal, de még rosszabb gólkülönbséggel. Javarészt ez a hazai bénázás okolható azért, hogy a 12. helyezett Hertha újabb vereségével már 9 pont hátrányba került a hamburgiaktól és a második Kölntől is, sőt az osztályozós harmadik helytől is 7 pont a távolság.
A Bild már le is vonta a tanulságot: a lap szerint ezzel idén is elúszott a feljutás a berlini csapat számára.
A hírek szerint ez együtt járhat azzal is, hogy a tavaly nyáron leváltott vezetőedző Dárdai Pál és legkisebb fia, az élvonalbeli Wolfsburghoz igazolt Dárdai Bence után rövidesen a magyar válogatott két berlini légiósa, Dárdai Palkó és Márton is otthagyhatja a nevelőegyesületét. A legidősebb fivér, a 25 éves szélső – noha az utóbbi két meccsen kezdő volt – elégedetlen az apja utódául kinevezett Cristian Fiéltől kapott játékperceivel. A 22 éves védőt pedig (olyan értékekkel együtt, mint Fabian Reese, Ibrahim Maza, Pascal Klemens és Derry Scherhant) nyáron jó pénzért eladná az elszegényedett Hertha, ha a klub továbbra is a másodosztályban ragad.
A magyar testvérpár távozása esetén a berlini proficsapat tíz év után először maradhat Dárdai nélkül. A játékosként a klub Bundesliga meccsrekorderének számító családfőt 2015. február 5-én nevezték ki először a Hertha vezetőedzőjének (akkor 4,5 évig maradt hivatalban, majd azóta 2021-ben és a 2023/24-es szezonban is ő volt a szakvezető). A fiai közül Palkó 2017 nyarától éppen 2020 nyaráig volt a keret tagja az első berlini időszakában, amikor átvette tőle a családi stafétát középső öccse, az azóta is a csapatot szolgáló Dárdai Márton. Az előző szezonban – ilyen magas szinten világszerte egyedülálló módon – az apa és mindhárom fia együtt dolgozott a Hertháért.
Ezt nehéz megmagyarázni.
Hétfőn kiderül az igazság.
Óriási fordulat a pályafutásában.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre