
Elgurult a liverpooli legenda gyógyszere, meddig ekézi még Szoboszlait?
Szoboszlai Dominik nagyon rossz hírek sorát kapta.
Nem jött össze sorozatban a három győzelem a bajnokságban Herthának. Dárdai Pál a jövőjéről is szót ejtett.
Két megnyert bajnoki után ismét vereséget szenvedett a Hertha Berlin focicsapata a német másodosztályban. A Karlsruhe elleni 3-2-es vereség azért is fájó a berlinieknek, mert a gárda utoljára 5 éve nyert meg sorozatban három bajnokit, igaz, akkor még az élvonalban. A berliniek hiába rendelkeznek a Bundesliga 2-ben a második legértékesebb kerettel, a harmadik, osztályozót jelentő helytől is 11 pontra vannak. Feljutásról tehát felesleges is beszélni, igaz, azonnal visszajutást Dárdai Pál vezetőedző sem ígért. Az ő helye azonban egyáltalán nem biztosított a kispadon.
Dárdai tavaly nyáron egyéves szerződést kötött Berlinben, most arról beszélt, beletörődött a sorsába.
Nyárig szól a megállapodásom, velem nem beszélt senki. Az teljesen normális, ha az utódomat keresik. Ha Pálnak nem sikerült, akkor csinálja más, akivel feljuthat a csapat
– mondta Dárdai még a Karlsruhe elleni találkozó előtt.
A tréner idén távozhat harmadszor a kispadról. Dárdai 2015 februárjában megmentőként érkezett, 2019 nyarán azonban nem hosszabbították meg a szerződését. 2021 tavaszán ismét bent tartotta a klubot az élvonalban, abban az évben novemberben kirúgták. Tavaly tavasszal megkezdte a harmadik „műszakját”, mint Hertha-vezetőedző. A bennmaradás ekkor már nem sikerült, sőt, a viszonya azóta meg is romlott a vezetőkkel. Egyelőre szó sincs arról, hogy hosszabbítanának vele.
Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Szoboszlai Dominik nagyon rossz hírek sorát kapta.
Anasztaszja csak lazán kötötte meg az övet bomba testén.
Ilyen találkozó még sohasem volt, valamikor láthatjuk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre