
Veszélyben Marco Rossi rekordja, szombat estétől már nem ő lehet a csúcstartó
Ha zsinórban negyedszer is legyőzi a Fradit a Paks, Bognár lesz az új csúcstartó.
Az olasz csatár volt a Liverpool egyetlen nyári érkezője, mégsem vált be. Szoboszlai Dominik csapattársa hazatérhet.
Napjai lehetnek csak hátra Liverpoolban Federico Chiesának. Az Európa-bajnok csatár volt az egyetlen új igazolás nyáron a Pool keretében, azt azonban túlzás lenne állítani, hogy óriási nyomokat hagyott volna játékával. Szoboszlai Dominik csapattársa amikor éppen nem volt sérült, akkor nem találta a formáját. Összesen négy meccsen lépett pályára, és nem csoda, hogy elégedetlen a mostani helyzetével.
Chiesa a csütörtöki, Leicester ellen 3-1-re megnyert bajnokin végre leülhetett a kispadra, Arne Slot azonban nem cserélte be őt. A Juventustól érkező csatár azonban mindenképpen focizni akar, éppen ezért azon dolgoznak a klubbal, hogy télen kölcsönbeadják. A hírek szerint hazatérhet, mégpedig az Európa-ligagyőztes Atalantához. Chiesa egyelőre csak nyárig, kölcsönbe menne el, de kölcsönös elégedettség esetén a bergamói klub később meg is vehetné őt.
Chiesa összesen négy meccset játszott a Vörösök mezében, gólt nem szerzett, egy gólpasszt adott.
Ha zsinórban negyedszer is legyőzi a Fradit a Paks, Bognár lesz az új csúcstartó.
Minden az utolsó két fordulóban dől el Gulácsi Péteréknél.
Julija a napozáshoz szabadult meg minden ruhájától.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre