
Túl rövid lett a szoknya, kilátszódott a dögös üzletasszony feszes popsija
Rövidnek bizonyult a szoknya.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolHabár a Liverpool labdarúgócsapatának még egy mérkőzése hátra van idén, Szoboszlai Dominik biztosan nem kap szerepet a West Ham United elleni bajnokin.
Szoboszlai Dominik csütörtökön a 77. percben csereként lépett pályára az FC Liverpoolban, amely a Leicesterrel találkozott. A magyar válogatott csapatkapitánya három perccel később sárga lapot kapott, ami szomorú következményeket vont maga után: együttese utolsó idei mérkőzésén, vasárnap a West Ham United ellen nem léphet pályára. Ez azt jelenti, hogy Szoboszlai legközelebb január 5-én, a Manchester United elleni találkozón szerepelhet újra Arne Slot együttesében.

A Liverpool 3-1-re verte a Leicester Cityt, és ezzel hét pontra nőtt az előnye második helyezett Chelsea-vel szemben, ráadásul a londoniak eggyel több meccset játszottak.
– Tisztában vagyunk a tabella állásával, de azt is értjük, hogy mennyi mérkőzést kell még lejátszani – reagált az előnyös helyzetre a Liverpool vezetőedzője, Arne Slot, hiszen az idény még a felénél sem jár, a harmincnyolc Premier League-fordulóból még csak a tizennyolcadikat rendezték karácsonykor.

Rövidnek bizonyult a szoknya.

A pályát elárasztotta a víz.

Az új trénert már az első edzésen sem kímélték a játékosok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.