
Minden szem rá tapadt, szerelmével érkezett a magyar válogatott focista
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA sorsdöntő pillanatnál a Nagy Ő is ott volt. Sallai Roland Bettinával érkezett a török Galatasaray focicsapatához.
Nem lehetett nem észrevenni Sallai Roland szerelmét akkor, amikor a magyar válogatott focista megérkezett Törökországba. Bettina ott volt a csatárt szállító különgépen, a videókon is feltűnt, s a lelátón is a párja mellett ült. Ahogy az elmúlt években mindent, a törökországi kalandot is együtt élik át.

A magyar válogatott és focista és kedvese, Miskei Bettina hosszú évek óta egy párt alkotnak. Magánéletükről ritkán nyilatkoznak, de mindenben támogatják egymást.
Németországban is közösen éltek, igaz, a magyar lány Budapesten járt egyetemre, ezért Freiburg és Magyarország között ingázott. Sallai Roland és szerelme most is együtt érkeztek meg Isztambulba, ahol Roland a szerződése értelmében négy évig focizni fog a Galatasaray együttesében.
Kiderült, ennyi lesz Sallai Roland fizetése
Sallai hat év freiburgi játék után igazolt Törökországba. Az isztambuli klub „csak” 6 millió eurót fizetett érte, ami lehetett volna több is, de mivel a labdarúgó szerződése jövőre lejárt volna, olcsóbban vihették. így maradt pénz Sallai fizetésére, ami a németországi bérének bőven a háromszorosa lesz.
Sallai évente 2,5 millió eurót (989 millió forintos) fog keresni. Ez jóval több, mint a freiburgi fizetése, ott a hírek szerint 720 ezer eurót kapott.

Top hírek

Micsoda cicik: szinte semmi nem takarta a modell testét a boltban
A dögös bombázó feldobta minden vásárló napját.

Kegyetlen az élet, a vb-rajt napján halt meg a legendás világbajnok
Elhunyt az 1970-ben világbajnok brazil válogatott Herkulese.

Teljes a bizonytalanság Eriksen körül, Dárdai a helyére tör
Folytatja-e Christian Eriksen, és ha igen, hol?
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre