Gyászol a Fradi és a magyar sport: elhunyt a legendás, olimpiai bajnok futballista

79 éves korában meghalt dr. Juhász István olimpiai bajnok, a Fradi legendája.



Megosztás
Szerző: MM
Létrehozva: 2024.09.16.
Módosítva: 2024.09.16.
juhász istván Fradi olimpiai bajnok gyász halálhír

Gyászol a Fradi-család: 79 éves korában elhunyt dr. Juhász István, a Ferencvárosi Torna Club egykori kiváló labdarúgója, olimpiai bajnok, VVK-győztes, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, az FTC örökös bajnoka, Centenáriumi Aranydiplomás, az Év labdarúgójának is megválasztott dr. Juhász István – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Fotó: fradi.hu

Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten. 1959-ben került a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, mielőtt 1963-ban bemutatkozott a felnőttek között, melyre így emlékezett vissza:

– 1963. november 7-én mutatkoztam be a felnőttcsapatban, igaz, elég érdekes körülmények között. A korszak sztárjai, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Novák Dezső sérült volt, én pedig éppen indultam az ifjúsági meccsre. Erre mondja az akkori vezetőedző, Mészáros József, hogy várjak még, mert az első csapatban játszom majd. Nagyon meglepett, amit mondott, de olyannyira, hogy rúgtam négy gólt a Pécsi Dózsának és azzal nyertünk 5:1-re. Attól kezdve pedig a némedi parasztfiú bekerült az elit Fradi-családba.

Második otthona volt a Fradi

Tizenhárom ferencvárosi játékosként eltöltött szezonja során 480 mérkőzésen 87 gólt szerzett. Az egykori kiváló középpályás négyszer nyert magyar bajnokságot a Fradival (1964, 1967, 1968, 1976), háromszor Magyar Kupát (1972, 1974, 1976).

75. születésnapja alkalmából készített vele interjút a FradiMédia, akkor így vallott soha nem szűnő fradizmusáról:

Bárhol voltam vagy vagyok a világon, a második otthonom az FTC.

Jóban-rosszban mindig ott volt nekem a klub, és nagyon büszke vagyok rá, hogy itt kezdtem a pályafutásomat, és Magyarországon csak a zöld-fehéreknél futballoztam. Nem is bánom, hogy nem játszottam máshol, mert fantasztikus eredményeket és sikereket értem el a karrierem során és mindezt a Ferencvárosnak köszönhetem. Ezt soha nem felejtem el.

Tagja volt az 1964/65-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert együttesnek, illetve még szerepelt egy-egy alkalommal VVK- és KEK-döntőben is. Az FTC örökös bajnoka (1974) tagja volt az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmes magyar csapatnak, ahol nem mindennapi módon, repedt tüdővel lépett pályára. Az ötkarikás játékokon hat mérkőzésen egy gólt szerzett. 23-szor lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amellyel az 1972-es Belgiumban megrendezett Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el.

Dr. Juhász Istvánt 1973-ban az Év labdarúgójának választották, 1999-ben pedig átvehette a Centenáriumi Aranydiplomát.

Dr. Juhász István nyugodjék békében, emlékét örökké megőrizzük!

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás