
Lamine Yamal megkapta a magáét, a legendának megvan róla a véleménye
Jól játszik, és fizikailag is lépést tart Európa elitjével.
Óriási veszteség érte a magyar sportot.
Áprilisban lett volna 74 éves Wiesner Tamás, aki hétfőn súlyos betegség után hunyt el. Az Európa-bajnok magyar vízilabdázó, kiváló edző és sportvezető megkerülhetetlen alakja volt a magyar pólónak. Barátai megtörten gyászolják őt.
Ő már az égben pólózik
– reagált megtörten a halálhírre Wiesner jó barátja, az olimpiai bajnok, majd szövetségi kapitány, Horkai György.
– Hihetetlen, hogy Tamás már nincs velünk. Nagy-nagy veszteség érte a magyar pólót. Örökké vidám, mosolygós, bohém srác volt, s nem mellesleg kiváló pólós. Szívós Pistáék már nyilván várták odafent.
Horkai arról is beszélt, hogy Wiesner 2022 -ben agyvérzést kapott, és ebből még szerencsésen felépült.
– Rendszeresen járt kontrollra, bár túl tudta tenni magát a betegségén. Többek között velem is megbeszélte, hogy a közeljövőben leülünk kávézni, dumálni egy nagyot. Sajnos már nem kávézunk, ez már elmarad. Örökre.
Jól játszik, és fizikailag is lépést tart Európa elitjével.
Még évekkel később is utazásáról beszél.
Ezúttal nem az időjárással foglalkozott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.