Dárdai Pál elhagyta Berlint, Szoboszlai Dominik bajba került





Dárdai Pál a feleségével és Teddy kutyájukkal meg sem állt a Balatonig; Szoboszlai Dominik büntetést kapott, Marco Rossi pedig a Fradi ifjú sztárjának üzent. A Metropol e heti legnépszerűbb sportcikkeiből válogattunk.



Megosztás
Szerző: CHI
Létrehozva: 2023.06.11.
Szoboszlai Dominik Dárdai Pál Lisztes Krisztián

A Hertha-vezetőkkel folytatott tárgyalásai után megkezdte bő kéthetes magyarországi nyaralását Dárdai Pál, aki feleségével, Mónikával és a család kutyusával együtt elhagyta Berlint és a Balatonra utazott. Azóta a német klub bejelentette, hogy a másodosztályban is Dárdai Pál lesz a csapat vezetőedzője. A 47 éves magyar tréner április közepén vette át az utolsó helyezett fővárosi klub irányítását Sandro Schwarztól, de nem tudta megmenteni az együttest a kieséstől. Eredeti szerződése az idény végéig szólt, ezt hosszabbították most meg a felek.

Dárdai Pálra bízták, hogy az alapoktól újjáépítse a Hertha focicsapatát - a szurkolók egy emberként örülnek
Fotó: herthabsc.de

Égő fáklyával ünnepelt a Német Kupa-győzelem után Szoboszlai Dominik. Az RB Leipzig labdarúgójának „húzása” miatt vizsgálatot indított a német szövetség (DFB), vagyis büntetésre számíthat. A klub ennek a büntetésnek – a hasonló esetek tapasztalatai alapján várhatóan súlyos pénzbírság, vagy akár eltiltás – ment elébe azzal, hogy bejelentette: házon belül már magyar futballsztárja fejére koppintott.

„Az RB Leipzig elítéli a pirotechnikai eszközök használatát a berlini Olimpiai Stadionban, és már közölte a DFB-vel, hogy együttműködik a hatóságok nyomozásában” – közölték a lipcseiek.

Marco Rossi Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

A magyar futballválogatott olasz szövetségi kapitánya, Marco Rossi három játékost is a Serie A klubvezetőinek figyelmébe ajánlott. Köztük van a Fradi-üdvöske Lisztes Krisztián is.

„Mindenekelőtt meg kell említenem Kerkez Milost, aki a Benficához tart (azóta portugál lapértesülések szerint ez kútba eshet – a szerző), illetve a hamburgi Németh Andrást, és a 2005-ös születésű, ferencvárosi Lisztes Krisztiánt” – idézte Marco Rossit a Calciomercato.

A 49-szeres válogatott, hajdani magyar és német bajnok, Lisztes Krisztián 18 éves fia tavasszal kilenc NB I-es meccsen lépett pályára Sztanyiszlav Csercseszov csapatában, ezeken öt gól és egy gólpassz a mérlege. 





 





Ezeket olvastad már?
Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Rettegnek tőlük az ellenfelek, 37 évesen is varázsol az olimpiák magyar hőse

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Átlátszó felsőben mutatta meg hatalmas melleit a szégyentelen bombázó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás