RETRO RÁDIÓ

„Túl sok vért láttam az utcán” – inkább elhagyta Törökországot a magyar válogatott csatár





Hamar István élete mérkőzését 1993. május 29-én a dublini Lansdowne Road-stadionban játszotta, ahol két gólt lőtt az írek elleni felkészülési mérkőzésen. Azóta a virágokhoz is kiválóan ért.



Megosztás
Szerző: Szabó Sándor
Létrehozva: 2023.03.28.
labdarúgás Rekorder

Puskás Ferenc szövetségi kapitány 1993-ban személyesen tudatta vele, hogy kiviszi magával Írországba.

„Öcsi bácsit megnyerte a gyorsaságom – emlékezett Hamar István  a debütálására. – Kijött a Honvéd-stadionba, és ennyit közölt velem: „Pista, úgy pattogsz, mint kecskesz.r a deszkán, de azt is látni akarom, hogy a góllövéshez is értesz-e.”

Hamar István
Hamar István – Fotó: Havran Zoltán

Fordított a dolgok menetén

A dublini Lansdowne Roadon az első 45 perc utáni 2-0-s ír vezetésnél csereként küldték gyepre, és két gyors találata jelezte: ért a góllövéshez is. A mienk 4-2-re verték Jackie Charlton, az írek angol szövetségi kapitányának együttesét. Ezért aztán Pisti máig második születésnapjaként emlegeti 1993. május 29-ét, bemutatkozása napját. Az egykor a Csepelt találataival a második vonalból az NB I-be visszasegítő szélső a Honvédnál teljesedett ki igazán, nem beszélve összesen 25 válogatott meccsén bevarrt négy góljáról.

– Maradtam volna én szívesen Kispesten, de amikor az olasz klubtulajdonos, Piero Pini tudatta velem, hogy 34 évesen már nem lát bennem fantáziát, 2004-ben végleges pont került NB I-es pályafutásomra. De mivel a sors többnyire visszavág jóért és rosszért egyaránt, a hatóságok Pini gyanús húsipari „ügyleteit” Olaszországban máig vizsgálják, és aligha ússza meg szárazon.

Túl sok vért látott

Az 52 éves csatár két magyar bajnoki címe mellett egy különleges rekord büszke tulajdonosa, ugyanis serdülőkorától kezdve valamennyi korosztályban, megyei III-tól az NB I-ig bajnoki címeket szerzett. A sor az öregfiúk vetélkedésével időlegesen zárult, de Pista azt ígéri, amint betölti az ötvennégyet, a honi veteránok között is az első hely megszerzése a célja. Ami pedig légióséveit illeti: a török Vanspornál eltöltött ideje (1996) rövidre szabatott, mivel a többnyire kurdok lakta városban gyakran látott vért az utcán. 

„Leteperték a birkát a földre, elvágták a torkát, megsütötték, és ott helyben elfogyasztották. Ez a látvány sok volt nekem, inkább Izraelbe szerződtem” – mesélte Hamar, akit a Beitar Jerusalem és Netanya színeiben 1997 és 2001 között ajnároztak a drukkerek. Magyar NB I-es pályafutását követően alacsonyabb osztályokban kergette a labdát, ami testmozgásnak ugyan kiváló, de a családja megélhetése okán az édesapjával közös tököli családi kertészetben dolgozik.

– A Hamar Családi Kertészetben három, darabonként 10x60 méteres területű műanyag sátrunkban virágot termesztünk – tudósított mindennapjairól. – A fólia alatt kánikulai időben néha 55 fokot is mérünk.

Csodálatos tulipán, muskátli 

A válogatott kertész Hollandiából szállítja a tulipánhagymát, de a muskátlijuk is gyönyörű. A virágtermesztést januártól júliusig űzik, azt követően logisztikai feladatokat vállal, olykor nehéz lakberendezési tárgyakat a 4. emeletre kell felcipelnie egyetlen munkatársával. A futballtól nem szakadt el, ő a Honvéd Baráti Kör elnöke, és mivel mozogni ugye kötelező, a menyasszonyával, Lillával lovagolni jár. Hamar nagypapát három gyermeke közül az egyik leánya, Emília, a szlovák bajnokságban futballozó magyar válogatott Holman Dávid felesége angyali unokával lepte meg – alighanem a csöppségre a legbüszkébb. 





 





Ezeket olvastad már?
Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás