
A világklasszisok közé sorolják a Fradi sztárját
Micsoda névsor! Különleges toplistára került föl Naby Keïta.
Egy beszéd, amely nem hangozhatott el.
Az év sportolóinak hétfői gáláján egyik legnagyobb meglepetés az volt, hogy Liu Shaoang olimpiai aranya nem ért első helyet a férfiak kategóriájában. Mondhatni az újságírók a sporteredmények mellett a dolog emberi részét is figyelembe vették, így azt is, hogy a gyorskoris elhagyta Magyarországot.
A Nemzeti Sporton most megjelent az a beszéd, amellyel Shaoang remélt győzelme esetén megköszönte volna a díjat. Mivel előre tudta, hogy nem lesz ott a helyszínen, videóban üzent a megjelenteknek.
„Jó estét kívánok mindenkinek, szeretettel üdvözlöm a sportolókat, edzőket, családtagokat.
Sajnálom, hogy nem tudok részt venni az eseményen, de szeretnék gratulálni a jelölteknek és a díjazottaknak.
Köszönöm a díjat, köszönöm azoknak az embereknek, akik hozzásegítettek ezekhez az eredményekhez, közülük szeretnék néhányat kiemelni.
Kezdeném szeretett edzőimmel, mentoraimmal, Bánhidi Ákossal, Dzse Szu Csunnal és Csang Csing Linával – enélkül a mesterhármas nélkül ezek az eredmények nem születtek volna meg soha. Folytatnám a szakmai stábbal, Imre Emillel, Bánhidi Bencével, Csul Von Eric Leevel, Varga Sándorral, az ő szerepük is óriási ezekben az eredményekben.
Hatalmas köszönet Orendi Misi bácsinak, akinek kulcsszerepe volt Magyarországon a rövid pályás gyorskorcsolyázás fejlődésében, Szemők Csaba bácsinak a folyamatos támogatásért, és persze testvéremnek, akivel a mai napig motiváltjuk és hajtjuk egymást.
Köszönet a volt társaimnak, négyet ki is emelnék, ők az olimpia idején is segítettek a felkészülésben, mikor pozitív lett a tesztem, ők Oláh Bence, Talabos Attila, Varnyú Alex és Burján Csaba.
Külön köszönet jár a Ferencvárosi Torna Clubnak: befogadtak és családtagként kezeltek minket. Óriási felszabadulás volt, amikor hozzájuk kerültünk, és hatalmas támogatást kaptunk tőlük, hálás vagyok az együtt töltött időszakért.
Szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak, a magyar sportrajongó közösségnek, amelyik végtelen szeretetet árasztottak felénk. Akadnak olyanok, akik mai napig támogatnak minket.
Rengeteg nevet fel lehetne még sorolni, végszóként csak annyit mondanék, hogy köszönöm – a díjat édesanyukám kapja meg.”
- mondta Shaoang, de mivel Milák Kristóf nyert, nem játszották le a beszédet."
A videót itt nézheted meg!
Micsoda névsor! Különleges toplistára került föl Naby Keïta.
Pomáz sem maradt ki, van mit rendbe tenni az utcákon.
Csodálatos idomok az égszínkék görög szigeten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.