
Parádéztak a Fradi magyarjai: Kiütéses győzelemmel jutottak tovább a zöld-fehérek a BL-ben
3-0-ás győzelemmel jutott tovább a Fradi.
A Schumacher család már többször átélte ezt a sokkot, hiszen Mick édesapja, Michael és nagybátyja, Ralf is ütközött már a Forma–1-es pályán.
A Formula–1 szombati időmérő futamát meg kellett szakítani, ugyanis Mick Schumacher falnak csapódott az autójával 272 km/órás sebességgel. Megpattant az autó a kerékvetőn, ezután nem tudott tapadást fogni, kifordult és megpördült a járműve. Az otthonában ápolt Michael Schumacher hétszeres világbajnok fia szerencsére túlélte a balesetet és ki tudott szállni az autóból kisebb karcolásokkal, azonban a vasárnapi versenyen nem áll rajthoz. Kivizsgálásra kórházba szállították.
A Blikknek megszólalt Keszthelyi Vivien, aki Ralf fiának, Davidnek a barátnője. A szintén autóversenyző lány Mick családjával izgulta végig a sokkoló pillanatokat.
„Daviddel együtt néztük az időmérőt, sokkoló volt a szituáció, és az, hogy eleinte nem mutatták újra a balesetet, amit csak akkor tesznek meg, ha megkapják az üzenetet, hogy a pilóta rendben van. David édesapja, Ralf egyébként éppen a Skynál közvetített az időmérőről” – árulta el a 21 éves magyar sportolónő. – „Akkor nyugodtunk meg picit, amikor láttuk, hogy kiemelik őt a kocsiból. Az első dolga persze az volt, hogy édesanyját informálja, miután David ráírt, üzenetben nyugtatott meg minket Mick, hogy nincs komoly baja a körülményekhez képest. Nagy kő esett le a szívünkről. ”
3-0-ás győzelemmel jutott tovább a Fradi.
Donnarumma kimaradt a PSG UEFA Szuperkupa keretéből.
A kanadai táblázatot a Fradi magyar fiatalja vezeti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.