
„Hogyan kerülhettek ezek a válogatottak ide?” – Bognár György kifakadt a foci-vb miatt
A résztvevők háromnegyedét nem ismeri a Paks edzője.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAzoknak az edzőknek nincs helyük az élsportban, akik tarthatatlan módszereiken nem tudnak, vagy nem akarnak változtatni.
Hány olyan élsportoló van itthon, aki lelki terrorban készül fel? Kit hogyan félemlítettek meg, hogy mostanáig nem mert beszélni? Dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense kíméletlenül elénk tárja, hogy milyen hibás edzői mintákkal dolgoznak azok a sportszakemberek és edzők, akik azt hiszik, hogy „az eredmény csak veréssel, megaláztatással érhető el, és hogy le kell rombolni a versenyző személyiségét ahhoz, hogy újra föl tudjuk építeni” – írja a Mandiner.
Mekkora a szülők felelőssége, hogy milyen edzőt választanak? Vajon feltűnik-e nekik, ha lelkileg sérül a gyermekük? Miért most és miért visszamenőleg tört felszínre Cseh László és Turi György, valamint a mester és további tanítványai közötti konfliktus?
Az olimpiai sportolók és csapatok lélektani felkészítésével évtizedek óta foglalkozó sportpszichológus tapasztalatai sokakat meglepnek majd, íme a diagnózis: a változás elkerülhetetlen, azoknak az edzőknek nincs helyük az élsportban, akik tarthatatlan módszereiken nem tudnak, vagy nem akarnak változtatni.

A résztvevők háromnegyedét nem ismeri a Paks edzője.

A volt Fradi-edző Szerhij Rebrov nem vállal munkát.

Elkápráztatta rajongóit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.