
Ennek nem fognak örülni a Fradinál; két magyar játékos is megalázó helyzetbe került
A Metropol legolvasottabb heti sporthírei közül válogattunk.
Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Magyar Repülő Korong Szövetség a 4 Nemzet Kupa elnevezésű, meghívásos Ultimate frizbi versenyt.
Az augusztus 21-22-ei megmérettetésen Románia, Szlovákia és Szlovénia felnőtt, mixed válogatottai lesznek a magyar csapat ellenfelei a Győri Olimpiai Sportparkban.
Mivel 2020-ban és 21-ben a sportág valamennyi világversenyét törölték a pandémia miatt, így kiemelt jelentősége van, hogy ezen a tornán a 4 ország felnőtt Ultimate válogatottai, két évvel a soron következő Európa-bajnokság előtt újra összemérhetik erejüket. A tornán való magyar szereplés egyben visszajelzés is lesz, hogy az Európa-szerte kuriózumnak számító, hazánkban immár három éve működő Liga rendszerű magyar bajnokság nemzetközi szinten mennyire erősíti a magyar válogatott erejét.
A verseny második napján, az U15-ös korosztályú magyar bajnokság harmadik fordulóját rendezi meg a szövetség, szintén a Győri Olimpiai Sportparkban, így a fiatalok a saját mérközéseik szüneteiben szurkolhatnak a felnőtt válogatottnak.
A helyszínre kilátogatni nem tudók élő streamadásban nézhetik meg a bronzmérkőzést és a döntőt a szövetség közösségi oldalán: Livestream Ultimate 4Nations Tournament Mixed (Final and 3rd place matches) | Facebook.
Mind a helyszíni belépés, mind az élő stream ingyenes!
A Metropol legolvasottabb heti sporthírei közül válogattunk.
Ellenséges hangulat alakult ki a Liverpool meccsén.
Mucha József maga beszélt a megpróbáltatásairól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.