RETRO RÁDIÓ

„A verseny a magyar kerékpározás rubint ékköve” - így mutatták be a Tour de Hongrie mezőnyét Siófokon





Ünnepélyes csapatbemutató keretében bemutatták Siófokon a szerdán rajtoló 42. Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny résztvevőit.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.11.
kerékpár

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a viadalt „a magyar kerékpározás rubint ékkövének” nevezte.

Kiemelte, a mezőnyben részt vesz a világelitet jelentő World Tourból 8, a másodvonalbeli prokontinentális sorokból 9 istálló, így 10 olyan csapat áll rajthoz a Tour de Hongrie-n, amely a Giro d'Italián is szerepel.

Kiemelte: teljes összefogás övezi a versenyt, egységet kovácsolt Magyarországon a Tour de Hongrie.

Princzinger Péter, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte: 6-800 ember összehangolt munkájára van szükség a magyar körverseny kiemelt színvonalú megvalósításához.

Eisenkrammer Károly főszervező hangsúlyozta, kollégáival szerencsés helyzetben vannak, hogy a járványhelyzet közepette is dolgozhattak.

A címvédő Valter Attila és a 2019-ben második Dina Márton a Giro d'Italián szerepel. Eisenkrammer kiemelte Valter keddi sikerét, amellyel az összetett ötödik helyére ugrott és felölthette a legjobb fiatalt illető fehér trikót. A főszervező kiemelte: „Valter tavaly magasra tette a lécet”, ám kettejük távollétében is 12 hazai kerékpárosért szoríthatnak a szurkolók. A magyar válogatottban Karl Ádám, Orosz Gergő, Palumby Zsombor, Szöllősi Ferenc, Rózsa Balázs és Hrenkó Norbert kapott helyet. A válogatott szövetségi kapitányát, Dér Zsoltot kedden délután épp a sprintfelvezetések gyakorlása közben érte el az MTI.

Aktív részesei akarunk lenni a versenynek, minden nap juttatni valakit a szökésbe, és láttatni magunkat” - fogalmazott a szakvezető, megemlítve, a sprintekben is érdekeltek lehetnek például Karl Ádám révén.

A szakaszvégi top tízes helyezés nem szabadna, hogy kérdés legyen, és akár az első ötbe is oda lehet kerülni. Persze sok múlik a szerencsén, a helyezkedésen” - fejtette ki. Kitért az első szakasz fontosságára, mint mondta, ha ott jó a hangulat és jól sikerül, az viszi majd előre a csapatot.

Dér Zsolt a legjobb összetettbeli magyar szereplést Fetter Eriktől várja. Kiemelte: a Kékestetőig vezető emelkedő fog dönteni az összetettről, amit az orosz ruletthez hasonlított, hiszen egyetlen hegy dönt a verseny sorsáról.

Nevezte magyarjait, a bajnoki címvédő Filutás Viktort és a 2019-es magyar bajnok Szarka Gergelyt a Giotti Victoria-Savini Due; ott lesz a mezőnyben a 2016-os magyar bajnok Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter (Novo Nordisk) és az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik (EOLO-Kometa). A 21 éves Fetter az MTI megkeresésére elárulta: ha a top tízben tudna zárni, annak nagyon örülne.

A 12 hazai induló vetélkedik majd a legjobb magyar bringást illető fehér trikóért. Emellett három hagyományos mezért verseng a 22 csapat 132 kerékpárosa: a sárga az összetett, a piros a hegyi pontverseny, míg a zöld a sprinterek pontversenyének vezetőjét illeti a 16 millió forint feletti összdíjazású viadalon.

A verseny szerdán a Siófok és Kaposvár közötti 173 kilométeres etappal rajtol, az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti a szakasz hajráját.





Ezeket olvastad már?
Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

Dibusz vagy Gulácsi? „Az úgy nem megy, hogy utálom a másikat"

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Se bugyi, se más: teljesen meztelenül hempereg a kanapén az érzéki álomnő

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás