RETRO RÁDIÓ

Bajban a Honvéd, ma sok minden eldőlhet





Az utolsó előtti Honvéd a sereghajtó Diósgyőrt fogadja szerdán este a Hidegkuti Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.16.
NB I

Négy mérkőzést rendeznek ma este az NB I-ben, és valamennyi pályán lesz a fővárosi érdekelt. A legnagyobb tétet a Honvéd fellépése ígéri.

Tóth-Gábor Kristóf (jobbra) és a kispestiek a kiesés ellen küzdenek Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

Nagy a baj Kispesten

Kiesési rangadót rendeznek ma este Budapesten: a sereghajtó Diósgyőri VTK az utolsó előtti Budapest Honvéd vendégeként lép pályára. Mindkét együttesnél új vezetőedző ül a kispadon, a kispestiekhez a múlt héten visszatért Pisont István, aki Bódog Tamást váltotta, míg a miskolci együttesnél Feczkó Tamás helyére Geri Gergely érkezett. Egyelőre egyiküknek sem jött össze az első győzelem, szombaton a Honvéd gól nélküli döntetlent játszott Kisvárdán, a Diósgyőr pedig vasárnap a 91. percben esett góllal kapott ki az MTK vendégeként. A kispestiek továbbra is az ideiglenes hazai pályán, a Hidegkuti Stadionban játszanak, ahol még nem nyertek meccset a mostani idényben. Ha ez nem lenne elég, az utóbbi nyolc bajnoki mérkőzésükön sem jártak sikerrel.

Menetel a Fradi

A Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt Ferencváros magabiztosan menetel története 32. bajnoki elsősége felé. Szerhij Rebrov együttese annak ellenére masszív előnnyel vezet, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A zöld-fehérek egyedüliként veretlenek a mezőnyben, ráadásul 12 meccsen mindössze öt gólt kaptak. Ma este Pakson lépnek fel, ahol 2017 óta nem szenvedtek vereséget.

Javítana a Budafok

Amennyire jól kezdte a bajnokságot a Budafok (hét meccsen négy győzelem), annyira gyenge formát mutat az utóbbi hetekben (zsinórban öt nyeretlen meccs).

- Tény, hogy most nem vagyunk jó szériában - mondta Kulcsár Kornél, a Budafok középpályása. - A szezon elején olyan időszakunk volt, amikor minden labda befele pattant, most ennek az ellenkezője történik.

A budafokiak a Mezőkövesdet fogadják, veresége esetén a kiesőjelöltek közé csúszhat a fővárosi alakulat. A negyedik helyezett MTK Zalaegerszegen lép fel, a Hungária körúti alakulat az utóbbi nyolc meccsén csak egyszer kapott ki.

Az NB I 15. fordulójának mai programja

Honvéd-Diósgyőr 18.00 (TV: M4 Sport)

ZTE-MTK 18.00 (TV: M4 Sport+)

Budafok-Mezőkövesd 20.15 (TV: M4 Sport+)

Paks-Ferencváros 20.15 (TV: M4 Sport)

 





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás