
Mi lesz így Tóth Alexszel? Edzője máris hátat fordít mindenkinek
Bizonytalanná válhat a magyar légiós jövője
Évek óta minden átigazolási időszakban felmerül, hogy Paul Pogba a Manchester Unitedből a Real Madridba igazol.
Egy évvel meghosszabbította a világbajnok francia Paul Pogba szerződését a Manchester United labdarúgóklub. A brit sportmédia értesülései szerint a klub érvényesítette egy idényre szóló opcióját, így a középpályás megállapodása immár 2022 júniusáig érvényes. Ole Gunnar Solskjaer vezetőedző a csapat pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette az információkat.

„Paul még két évig biztosan itt lesz. Arra összpontosít, hogy mindent megtegyen a csapatért, és biztos vagyok benne, hogy kihozzuk belőle a lehető legtöbbet” - nyilatkozta a norvég edző. A 27 éves játékos 2016-ban - akkor világcsúcsnak számító - 89 millió fontért tért vissza a Juventustól, de azóta többször is sérüléssel küszködött, a formája pedig ingadozó volt. Szerződésének meghosszabbításáról a United már a közelmúltbeli válogatott mérkőzések előtt döntött. Ez más megvilágításba helyezi Pogba kijelentését, miszerint egyszer szívesen játszana a Real Madridban, mert ezt akkor nyilatkozta, amikor a francia csapattal készült.

Bizonytalanná válhat a magyar légiós jövője

Alapembereket veszített a Liverpool.

A holland egy Mercedes autóban versenyez a hétvégén
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.