RETRO RÁDIÓ

Fucsovics jó ismerőse ellen tehet újabb csodát a Roland Garroson





Hétfőn, 11 órától már a nyolcaddöntőben szerepel Fucsovics Márton a Roland Garroson. A magyar teniszklasszis jól ismeri aktuális ellenfelét, Andrej Rubljovot, akivel sokszor edzett már együtt, és eddigi mindkét meccsükön legyőzte.



Megosztás
Szerző: GG
2020.10.05. 06:30
roland garros

Fucsovics Márton már azzal elérte legjobb eredményét a francia nyílt teniszbajnokságon, hogy két fordulót sikerrel vett a főtáblán. Hétvégén a brazil Thiago Monteirón is simán átlépett a magyar sztár a harmadik körben, így a legjobb 16 közé jutott. Ma, 11 órától az immár a világranglista 10. helyén álló orosz világklasszis, Andrej Rubljov lesz az ellenfele.

Fucsovics Márton Fotó: MTI

„Játszottunk már egymás ellen, sokat edzettünk is, tehát jól ismerjük a másikat: nagy küzdő, mindkét oldalról stabilan és nagyokat üt. Abban bízom, hogy mivel végig játszotta a múlt hetet, és az első fordulóban Párizsban is öt szettben jutott tovább, ez majd meglátszik rajta” – mondta el a nyíregyházi klasszis a Nemzeti Sportnak.

Fucsovics és Rubljov 2017-ben a Davis-kupában találkozott Budapesten, akkor egy maratoni, ötszettes csatában győzött a magyar játékos. Ennek a sikernek is köszönhetően jutott akkor az oroszok ellen világcsoportba a magyar válogatott, amire 21 éve nem volt példa. Egy évvel előtte pedig egy barcelonai tornán szintén legyőzte Rubljovot.

A legfrissebb világranglistán a 49. helyre ugró (a 63. helyen kezdte a Roland Garrost) Fucsovics kirobbanó erőben van, ráadásul óriási löketet adott neki, hogy az első körben először győzött Top10-es játékos, Rubljov honfitársa, Danyiil Medvegyev ellen.

„Ha Marci fizikálisan jó állapotban lesz, és bírja a tempót, akkor hasonlóan nagy mérkőzést játszhatnak, mint 2017-ben a Davis Kupában. Rubljov nagyon nagyokat üt, gyorsan játszik, de nem gondolom, hogy úgy léphet pályára, hogy ő az abszolút esélyese a meccsnek” – beszélt az esélyekről Köves Gábor, a magyar Davis Kupa-válogatott szövetségi kapitánya a Kossuth Rádiónak.





Ezeket olvastad már?
Jót tett a káromkodás: Véber Györgyöt eltiltották, azóta szárnyal a csapata

Jót tett a káromkodás: Véber Györgyöt eltiltották, azóta szárnyal a csapata

Hosszan tartó betegség után elhunyt Tar Mihály

Hosszan tartó betegség után elhunyt Tar Mihály

Heti Top: Megható Schumi-fotó, visszatért a Fradi-kedvenc, csajozási tippek a magyar legendától

Heti Top: Megható Schumi-fotó, visszatért a Fradi-kedvenc, csajozási tippek a magyar legendától

Itt a vége, Szalai Ádám kapcsán súlyos döntést hoztak

Itt a vége, Szalai Ádám kapcsán súlyos döntést hoztak

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás