
Ilyen még nem volt, Ronaldo és Messi csapattársak lehetnek
Ilyen találkozó még sohasem volt, valamikor láthatjuk.
Ha a Ferencváros ma este sikerrel veszi a Molde elleni visszavágót, akkor 25 év után ismét bekerül a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Lépéselőnyben várja a ma esti visszavágót a Ferencváros, amely egy hete 3-3-ra végzett a Molde otthonában. Ez azt jelenti, hogy a Groupama Arénában a győzelem mellett a 0-0-s, az 1-1-es és a 2-2-es végeredmény is továbbjutást jelentene.
Az FTC eddig 6,4 millió eurót (körülbelül 2,3 milliárd forintot) keresett a selejtezőben. Ha továbbjut, akkor további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg kudarc esetén az El-csoportkörben folytatja, ami „csak” 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér. Egy átlagos évben a Ferencváros 5 milliárd forint körüli összegből gazdálkodik, vagyis a ma esti siker fedezné a klub éves költségvetését. Ráadásul a BL-ben a televíziós jogdíjak, és a marketingbevételek is eurómilliókat jelentenének. Ha esetleg nézők előtt játszhatnak a csoportkörben, akkor a jegybevétel további jelentős pluszt okozna.
A Ferencváros egyelőre veretlen a 2020/21-es idényben, az eddigi nyolc tétmérkőzésén hatszor győzött, kétszer döntetlenre végzett. Otthon különösen hatékony a zöld-fehér csapat, hiszen mindhárom meccsét megnyerte, csak egy gólt kapott a Groupama Arénában. Ezzel szemben a ma esti ellenfél, a Molde az utóbbi három norvég bajnoki mérkőzésén kikapott, szombaton például odahaza bukott, és a negyedik helyre csúszott a tabellán.
A Ferencváros - amely tavaly az Európa-liga csoportkörében volt érdekelt - 25 év után juthat újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A zöld-fehérek emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben. A statisztika a Fradi sikerét ígéri: az FTC története során tíz olyan európai kupapárharcot vívott, amelyben az első mérkőzésen idegenben döntetlent ért el, ezek közül nyolcszor jutott tovább.
Ilyen találkozó még sohasem volt, valamikor láthatjuk.
Továbbra is töretlen a népszerűsége a kapitánynak.
Új edzője lesz a királyi gárdának.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre