
Zárt kapus meccsen juthat tovább a Fradi a BL-ben
Háromgólos hazai győzelem után, azaz kedvező helyzetből várja a Ferencváros a párharca keddi visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.

Háromgólos hazai győzelem után, azaz kedvező helyzetből várja a Ferencváros a párharca keddi visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.

Nem kellett sokat várni, lehullt a lepel, ő volt az a fiatal, aki vasárnap este berohant a Wembley gyepére.

Remek hangulatot, és kőkemény meccseket hozott a budapesti másodosztályú (Trophy) Európa-bajnokság, amely tegnap ért véget a Kincsem Parkban.

Már a döntő kezdete is eléggé parázsra sikeredett, azonban a meccs után elszabadult a pokol az angol fővárosban.

A 32 éves harcművészt, Conor McGregort hordágyon, véres fejjel, rohammentővel vitték kórházba. Állapota azóta stabilizálódott.

A belga Elise Mertens és a tajvani Hszieh Szu-vej győzedelmeskedett a wimbledoni teniszbajnokság női páros versenyén, miután a szombati döntőben három szettben legyőzték az orosz Jelena Vesznyina, Veronika Kugyermetova duót.

A világelső ausztrál Ashleigh Barty nyerte meg a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét, miután a szombati döntőben három szettben legyőzte a cseh Karolina Pliskovát.

Mostani párja, Gelencsér Máté segítette mindenben. Célja, hogy az olimpián legalább olyan eredményes legyen, mint öt évvel ezelőtt.

Diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók, a szokatlanul kemény retorzió érzékenyen fog érinteni minket.

Az biztos, hogy nem kenyérre kell az a pénz Björn Kuipers-nek, amit azért kap, hogy ő bíráskodik az Európa Bajnokság döntőjén a vasárnapi meccsen.

Szívszorító gesztust, jótékony célra fordítanák pénzdíjukat az angol játékosok.

Vasárnap este Londonban zárul a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság. Anglia történelmi győzelemre készül, mert korábban sem Eb-n, sem vb-n nem nyert még meccset Olaszország ellen.

Tizenkét férfi és tíz női csapat részvételével mától vasárnapig a budapesti Kincsem Parkban rendezik meg a rögbi Európa-bajnokság második fordulóját. A magyar férfi és női válogatott is szerepel.

Talán nem is gondolnánk, hogy a lovakon kívül mások is birtokba vehetik a legendás helyszínt, de mától kezdve így lesz: tizenkét férfi és tíz női csapat részvételével vasárnapig itt rendezik meg a Rögbi Európa-bajnokság második fordulóját.

Győzelemmel zárta első tétmeccsét a Ferencváros az új idényben. A magyar csapat 3-0-ra verte a koszovói FC Prishtinát a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

Végre van egy olyan centere a magyar női vízilabda-válogatottnak, aki a klasszis Bujka Barbarát idézi. Parkes Rebecca rámenős, kemény és eredményes, a pólóklasszis éremért utazik a tokiói olimpiára.
555
636
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.