
Lenni vagy nem lenni?! – Vendég: Molnár Piroska
„Olyan izgalmas vendégeket hozunk el a közönségünkhöz, akik valamilyen módon kötődnek az első kerülethez.”
„Olyan izgalmas vendégeket hozunk el a közönségünkhöz, akik valamilyen módon kötődnek az első kerülethez.”
A zenekar ezúttal csendesebb hangszereléssel lép fel, ami a dalok bensőséges hangulatát és költői mondanivalóját még inkább kifejezi.
A gyermekkori nyarak vízparti, időtlen, meditatív életérzésének megidézése, a vizuális élmény újraélésének vágya hívta életre ezeket a képeket.
Memoriter foglalkozás Rák Kati színművésznővel, hogy „fényesítsük” a memóriánkat.
Az eseményt Feledy Balázs művészeti író nyitja meg, közreműködik: Zeys-Vasilis Angelidis (bouzuki).
„Judy vagyok, Utazóanya, és az elmúlt öt évben összesen 39 országban jártam a három kisgyerekemmel és a férjemmel.”
Az emberi kapcsolatokról szóló, kortárs alkotásokkal érkezik az esemény. A filmek eredeti nyelven, magyar és angol felirattal láthatók.
A Tánc-film-klub programján a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazott, Az életbe táncoltatott lány szerepel.
Improvizációs színház felnőtteknek és majdnem felnőtteknek.
„Roppant erős és egységes film. Aztán elmélkedhetünk arról, hogy ki is írja a történetünket. (És miért nem hagyja ki a kellemetlen részleteket.)"
A Beatlestől a Pink Floydig – Gimesy Péter művészettörténész rocktörténeti előadás-sorozata.
Bach, Stamitz, Mozart mellett Kodály, Ágai Dénes és kortárs szerzőként Kovács Zoltán műve is terítékre kerül.
Létkérdés, hogy Isten létezik-e, ám az is, hogy egyáltalán tudhatjuk-e erre a kérdésre a választ.
A Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatod meg, ha ellátogatsz a Magyar Természettudományi Múzeumba.
A MintaPinty zenekar ad farsangi koncertet. Gyertek jelmezben! Ajánlott életkor a 3–7 éves korosztály.
Öltözz hercegnőnek, hajóskapitánynak, kalóznak vagy nevezz a legjobb családi portré kategóriában!
85
249
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.