
Aprók tánca a Kolompos Együttessel – népzene játékkal és mókával fűszerezve
Bevezetés a magyar népzenébe és népi hagyományokba sok játékkal, mondókával és énekkel.
Bevezetés a magyar népzenébe és népi hagyományokba sok játékkal, mondókával és énekkel.
A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium ének szakos növendékeinek koncertje.
Zsiványok, lázadók, királyok – előadássorozat botrányos és zseniális újítókról a történelem viharaiban.
Óbuda–Békásmegyer német, szlovák és lengyel nemzetiségi önkormányzata, valamint a Braunhaxler Egyesület hagyományos programja.
Töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész előadásában és szerkesztésében.
Előadó: Varjas Gabriella (MiraDonna)
„Kedves Olvasóm, Nagy szeretettel várlak a Napi száz – mininovellák száz napra című könyvem zenés bemutatójára.”
Az esemény címe: „Nől a dér, álom jár”.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Természetfilmklubjának programja Afrika jegyében.
A feldolgozás klasszikus formában mutatja be a gyerekeknek – karácsonyi hangulattal fűszerezve – ezt a tanulságos, megható és mégis vidám, kacagtató mesét.
A 25 éves Erkel Ferenc Vegyeskar adventi estje a Hold utcai református templomban.
„A 100. virtuális sétánk publikálása alkalmából az adventi időszakban ingyenessé tesszük az eddigi fizetős, extra sétákat is.”
Az ifjú zongoraművész neve nemcsak a szakmabeliek, de a zenerajongók körében is egyre ismerősebben cseng.
A gazdag, sokszínű ünnepkör színpadi megelevenítésében Farkas Zoltán „Batyunak” nagyszerű segítők állnak rendelkezésére: Benedek Krisztina népi énekes és mesemondó mellett a Kistarcsai Pannónia Táncegyüttes három csoportja és zenekara is közreműködik.
A programon a szülők mondókákat, dalokat, játékokat tanulhatnak – köztük karácsonyi dalokat –, melyeket később otthon is énekelhetnek, játszhatnak.
Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről.
150
246