
Fenyőfa-krízis: az igazi vagy a mű a nyerő?
Közeleg a karácsony, így ismét két táborra szakadt az ország.

Közeleg a karácsony, így ismét két táborra szakadt az ország.

Szülei a nehézségek ellenére is bíznak abban, hogy összejön a 730 millió forint, és januárban már a kezeléssel indíthatják az évet.

A koronavírus-járvány ellenére se vesztett szeretett városunk a varázsából, ünnepi dekorációk és ötletes vetítések díszítik a várost az ünnepek alatt.

A Metropol összeszedte, mik a legfontosabb változások a korábbi karácsonyainkhoz képest.

Szökött juhok rohamoztak meg egy városházát Törökországban, még a biztonsági őröket is megpróbálták felöklelni.

Az ókori város romjai között megtalált fiatal szerelmesek sírja legalább háromezer éves, és több szempontból is régészeti ritkaságnak számít.

Az édesapa borzalmas tette felfoghataltan. Senki sem érti miért vetemedhetett ilyesmire.

A neves szakemberekből álló zsűrinek 28 ezer képből kellett kiválasztania a legjobb alkotásokat.

Ez a koronavírus által okozott betegség elleni első vakcina, amelynek megkezdődhet a tömeges alkalmazása az Európai Unióban.

Az édesanya korábban sosem szült még, így váratlanul érte, hogy megindult a szülése.

Majdnem mindenre allergiás egy brit nő. Egy éttermi vacsora a barátjával majdnem az életét követelte.

A két kisgyermekével sétáló édesanyát váratlanul megtámadták amerikában. A négyéves kislány életét nem tudták megmenteni.

A 38 éves nőstény panda a csungkingi állatkertben múlt ki december elején.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt fél évvel kitolódik a Diákhitel Plusz igénylési határideje.

Életének 74. évében elhunyt Apró Attila, a Magyar Televízió egykori főrendezője.

Az orvosai már lemondtak róla, azonban családja nem. Szerettei kitartása pedig végül elég erőt adott a férfi felépüléséhez.
3687
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.