
Elesett az M3-as bevezetője, több autó rohant egymásba
Olvasóink jelezték, hogy egy utoléréses balesett miatt több kilométeres sor alakult ki az autópálya Budapesti szakaszán.

Olvasóink jelezték, hogy egy utoléréses balesett miatt több kilométeres sor alakult ki az autópálya Budapesti szakaszán.

A Metropol egyik kollégája részletesen számol be arról, hogyan jelentkezett a Sinopharm-vakcinára, milyen volt megkapni az oltást, és annak voltak-e mellékhatásai.

Roham a bérletekért: vége az ingyenes parkolásnak, sok budapesti most váltja ki az éves engedélyét a kerületnél.

A vírus jobb megismeréséhez a matematikát hívták segítségül, ami meglepő adatokkal igazolta a csillapodásáról szóló korábbi elképzeléseket.

Vannak, akik szinte azonnal megkapják a védettségi kártyát. Vannak, akik kettőt is kapnak, miután átestek a koronavíruson és be is oltották őket, de vannak, akikhez nem jutott el, hiába este át a fertőzésen.

A Metropol összeszedte a hétvége legfontosabb eseményeit, hogy meddig utazhatunk a BKK tesztbuszával, illetve, hogy milyen programok várják a gyerekeket.

A gyógyszeripari kutatás-fejlesztés elősegítése érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem (SE) és a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.

Tíz év börtönnel sújtott egy élettársa megölésével vádolt férfit a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével.

A vállalat februárban jelentette be, hogy kibővíti az alkalmazásain törlésre kerülő állítások típusainak listáját.

Elhunyt 83 éves korában Jaime Lerner brazil építész, várostervező, Paraná állam egykori kormányzója Curitibában.

Karácsony Gergelyék fővárosi rendeletére hivatkozva sok kerület százezres díjjal bünteti, ha egy családnak második autója is van!

Az elmúlt 12 órában 11, kamionokban elrejtőzött illegális migránssal szemben intézkedtek a fővárosi rendőrök.

A nagyobb aggyal és több neuronnal rendelkező állatok hosszabban ásítanak - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

A ház körüli teendők miatt kértek segítséget a baranyai férfitól, cserébe ellátást és szállást ajánlottak neki, idővel elfajultak a dolgok.

A már kihalt fekete, más néven King-szigeti emu eddig feltárt első és csaknem teljesen ép tojását fedezte fel egy helyi történész és a brit Természettudományi Múzeum egyik kutatója.

Ennek birtokában éttermekbe, szállodákba és kulturális létesítményekbe látogathatnak el a beoltottak, vagy a betegségen átesettek.
3334
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.