
Sokkoló, a másodikról dobta ki újszülött kislányát és kisfiát egy meztelen nő, majd ő is utánuk ugrott
A kétgyermekes anya nemcsak kihajította két gyermekét az ablakon, de utána még tovább ütlegelte őket és a betonba verte a fejüket.

A kétgyermekes anya nemcsak kihajította két gyermekét az ablakon, de utána még tovább ütlegelte őket és a betonba verte a fejüket.

Mindent megtettek az egri tűzoltók, hogy felejthetetlenné tegyék a kisfiú születésnapját. Ezt az évfordulót minden bizonnyal soha nem felejti majd el.

Két autó között repesztett át több mint 110 km/h sebességgel a felelőtlenül száguldozó sofőr. Két másik társát is veszélybe sodorta a manőverrel.

A nő éppen főzött, amikor a szomszédok figyelmeztették, hogy ég a ház a feje fölött. A nagyobb gyermekek ekkor az udvarban játszottak.

Moszkvában vasárnaptól visszaállítottak korábban már feloldott korlátozásokat, miután minden nap legalább ezerrel nő az új fertőzöttek száma a hét közepe óta.

Láz, fájdalom és kiütések - csak néhány tünet, amit a majomhimlő okozhat. Csak remélhetjük, hogy a brit egészségügyi szakembereknek valóban sikerült megfékezniük a járványt.

Komoly baj lehet a férfi fejében, hiszen most kiderült, nemcsak állati tetemeket gyűjtögetett, hanem a gyújtogatásban is örömét lelte.

A tilos jelzés ellenére hajtott a száguldó vonat elé, valószínűleg azt gondolhatta, még időben át fognak érni. Az autó métereket sodródott az ütközés után, majd az árokban kötött ki.

Videóban köszönte meg Nyitrai Zsolt és Kásler Miklós a védőnők napjának alkalmából a védőnők munkáját, akik a koronavírus alatt is dolgoztak az oltópontokon.

Miután a sofőr elvesztette az autó felett az uralmát, már nem lehetett megelőzni a balesetet.

Már három éve, hogy válaszokat vár az eltűnt mosonmagyaróvári villanyszerelő felesége. Hétfőn szembenézhet azzal, aki kettétörte családja életét.

Az orosz Gamaleya Intézet jól halad vakcinát helyettesítő orrspray kifejlesztésével, amit elsősorban gyerekeknél szeretnének alkalmazni.

Az északnyugati szelet elsősorban a szélcsatornákban (északkeleti országrész, Kisalföld) és a hegyvidékeken viharos (60-70 km/h) széllökések is kísérhetik.

A fiatal férfi és nő úgy döntöttek új életet kezdenek és vesznek egy házat. Az álomotthon kiválasztása végül nem úgy sült el, mint gondolták,

A hölgy vacsorához szedte a zöldeket, amikor a rossz elmeállapotban lévő férfi megtámadta és megölte.

A férfi többféle módszerrel is próbálkozott az utóbbi években, hogy eltegye láb alól a feleségét. Az elfogása igen érdekesre sikerült.
3299
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.